Skip to main content

 

Elvesztették az irányítást egy kínai űrállomás felett, ami így néhány hónapon belül belép a légkörbe – írja az IFL Science tudományos portál.

A 10,3 méter hosszú Tienkung–1 az első kínai kísérleti űrállomás, amelyet 2011. szeptember 29-én állítottak pályára.

hirdetés

Küldetése 2016 márciusában fejeződött be. Még ebben a hónapban a földi irányítás elvesztette uralmát az űrállomás felett, így az arra van kárhoztatva, hogy a földi atmoszférába belépve megsemmisüljön.

Az űrállomás működése során számos pályakorrekciót kellett végrehajtania a kínaiaknak, most viszont az irányítás elvesztésével ez teljesen lehetetlenné vált, az űrállomás pályamagassága naponta 160 méterrel csökken. A szakértők szerint tehát biztos, hogy nem kontrollált visszatérés fog történni, így a kérdés már csak az, mikor és hol ér földet a Tienkung–1 maradványa.

Pontos adatokat nem tudnak mondani a szakemberek. Az ENSZ Világűriroda számításai alapján a visszatérés 2017 októbere és 2018 áprilisa között történik meg, a legvalószínűbb időpontnak 2018 januárját tartják.

Az űrállomás valahol

a déli szélesség 43. foka és az északi szélesség 43. foka között érhet földet.

Nagy valószínűséggel nem fog balesetet okozni

Egyelőre kérdéses, hogy a roncs elég-e a légkörben. Ha nem, nagy valószínűséggel akkor sem fog senkit eltalálni, ugyanakkor nem árt óvatosnak lenni vele: egy erősen mérgező és maró hatású anyagot, hidrazint tartalmazhat, így semmiképpen sem szabad megérinteni a maradványokat.

A Mir űrállomás az eddigi legnagyobb ember alkotta objektum, ami belépett a földi atmoszférába. A 120 ezer kilogrammos űreszköz 2001-ben tért vissza, a zuhanó roncs egy részét a Földről is lehetett látni. A Mirrel összehasonlítva a Tienkung–1 meglehetősen „aprócska", csak 8500 kilogrammot nyom, ennek ellenére

nem kizárt, hogy az izzó maradványok napszaktól függően a földfelszínről is megfigyelhetőek lesznek majd.

A szakemberek figyelemmel követik a Tienkung–1 mozgását, és a legfrissebb fejleményekről tájékoztatják majd a közvéleményt.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  Nyitókép: Tienkung–1, Forrás: CMSE

TOP 5