Javában zajlik a világháború, csak te nem tudsz róla - Itt viszont élőben követheted - írja a portfolio.hu.

Manapság már nem a földön vagy a levegőben vívják csatáikat az emberek (vagy a nemzetek), hanem sokkal inkább a virtuális térben.

hirdetés

Ugyan szinte hetente hallunk vagy olvasunk egy-egy visszaélésről, pl. legutóbb egy zsarolóvírus megjelenéséről, a támadások ennél sokkal nagyobb számban fordulnak elő, csak mi ebből nem tapasztalunk semmit.

Akár egy tucat is egy percen belül, már ha hihetünk annak a térképnek, mely percre, pontosabban másodpercre pontosan mutatja, mely országot, mely nagyvállalatot ér éppen támadás.

A cikk írása közben a Microsoft volt a legkedveltebb célpont, de akadtak bőven kínai cégek is, melyek épp "elszenvedni" voltak kénytelenek a támadásokat.

Amint a térképre kattintunk, azonnal látható, épp honnan indul egy attak, és éppen mely ország, mely vállalat vagy egyéb objektum ellen irányul.

Mindez úgy jelenik meg, mintha  lövést adna le az egyik ország a másikra, előfordul, hogy egyszerre több támadás is elindul és rögvest ezután célba is ér.

A támadásban természetesen az ázsiai országok a legaktívabbak, de előfordul célzás Amerikából is például Európa felé.

A térkép ide kattintva érhető el...

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Kép: you tube

TOP 5