Évek óta szakmai viták kereszttüzében áll a kérdés, agydaganatot okozhat-e a mobiltelefon. Most egy olasz bíróság pontot tett a vita végére, számolt be minderről az AFP Hírügynökség.

Roberto Romeo a Telecom Italiának dolgozott, ahol munkaköréből adódóan legalább napi 3-4 órát telefonálással kellett eltöltenie.

hirdetés

Ennek meg is lett az eredménye, a bíróság szerint a sok telefonálás miatt daganat nőtt a fejében, ami szerencsére nem rossz, hanem jóindulatúnak bizonyult, és bár az operáció során sikeresen eltávolításra került, Roberto Romeo mégis elveszítette az egyik fülére a hallását, mindezzel 23 százalékos egészségromlást elszenvedve.

A döntés értelmében az alperes munkáltatónak, pontosabban a helyt állni köteles biztosítótársaságnak ezért havonta 535 dollárt kell fizetnie a felperesnek, mégpedig élete végéig. 

2011-ben a WHO is azt állapította meg, hogy a mobiltelefon használata rákot okozhat, majd ugyanezt több kísérlet is alátámasztotta, ennek ellenére szakértők között továbbra is makacsul tartotta magát az a nézet, hogy az ok-okozati összefüggés megállapítása egyáltalán nem egyértelmű, további kísérletekre van szükség.

Úgy látszik, egészen e bírósági döntésig, mely további perekben akár precedens értékű ítélet is lehet.

3 évvel ezelőtt lista is kikerült az internetre, mely telefonok lehetnek rákkeltők, ezek közül azonban ma már kevés van használatban, hisz az emberek döntő többsége évente, kétévente új készülékre vált. Új lista pedig tudomásunk szerint eddig még nem készült.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás: AFP, A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5