Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_QDrum_asonia.jpg 

A történet még 2014-ben kezdődött. Ekkor bocsátották el Sonia Singhet a munkahelyéről.

A hirtelen sok szabadidővel rendelkező ausztrál hölgy érdekes, egyben egyedi elfoglaltságot talált magának, átalakította azokat a használtcikk üzletben kapható Bratz babákat, amiket a kétéves lányának vett.

A babák ugyanis egyáltalán nem tetszettek neki, szinte mindegyik agyon volt sminkelve, rúzsozva, és olyan frizurákat viseltek, akár a celebek.

Sonia úgy gondolta, egy gyermek egészséges fejlődéséhez nem kis "ribancokra" van szükség, hanem olyan babákra, melyek teljesen természetesek, ugyanakkor aranyosak és kedvesek.

Hogy a babáknak természetes külsőt adhasson, - mint ahogy ez látható is az alábbi videón -, Sonia megszabadította kedvenceit a feltúrbózott kinézettől, némi kozmetika és festés után bájos arcocskát kölcsönzött nekik. Édesanyja pedig apró, hétköznapi ruhácskákat vart a babáknak, hogy ne úgy nézzenek ki, akár a rivaldafényben "tündöklő" sztárok.

Az eredmény magáért beszél, amit megerősít az is, hogy Sonia Facebook oldalát, ahol meghirdette Tree Change Dolls, szabadfordításban Vissza a természeteshez elnevezésű programját, ezrek kezdték el lájkolni. Jelenleg a művész közösségi oldala már majdnem félmillió embernek tetszik, míg az alábbi videót 2015 óta több, mint 21 millióan nézték meg.

Az ausztrál anyuka a sikerek ellenére nem akart játékgyárat alapítani és meggazdagodni az ötletből, sokkal inkább arra kívánta felhívni a gyártók figyelmét, hogy olyan babákat kellene forgalomba hozni, melyek egészséges hatással vannak a gyermekek fejlődésére. 

Aki pedig át szeretné alakítani azt a babát, melyet lányának vett, de nem felel meg az elvárásoknak, ellátogathat Sonia weboldalára, illetve megtekintheti azt az alábbi videót is, mely lépésről lépésre mutatja, hogyan lehet új, egyben normális külsőt adni a játéknak.

 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás, Kép forrása: Facebook