Skip to main content

 

Hogyan lehet meggazdagodni? Sokat kell keresni, gondolhatnánk, azonban nemcsak ez az egyedüli módja a pénz gyarapításának. Hanem akkor mi?

Bizonyára sokan emlékeznek még arra a Sydney-ben élő fatalemberre, aki tervszerű és szisztematikus spórolása, majd az összegyűjtött pénz befektetése révén akkora vagyont gyűjtött össze, hogy harminc éves korára akár vissza is vonulhatna.

hirdetés

Tony Fleming módszerében, noha még a sajtó is hírt adott róla, nincs semmi rendkívüli, óradíja egy részét mindig félretette, és ugyan 10 éven keresztül dolgozott hétköznapi pizzafutárként, összegyűjtött annyi pénzt, melyet egy lerobbant ingatlan megvásárlásába fektethetett.

Persze az egész ingatlant nem tudta megvenni, hisz hitelt felvéve csak az önrészre futotta a megtakarításából, a házba mégis be tudott költözni, így a lakhatására már nem kellett ezentúl költenie.

Az ingatlant ezután, mint ahogy ide kattintva a képeken is látható, lépésről-lépésre felújította, majd bérbe adta másnak, és bár a bérleti díjból is meg tudott volna élni, illetve tudta törleszteni a hitelt, a spórolással mégsem hagyott fel.

Újabb és újabb ingatlant vett, majd ezekbe beköltözve ezeket is felújította, illetve bérbe adta. A cél érdekében akár túlórát is vállalt, így 30 éves korára már 13 olyan ingatlan került a tulajdonába, melyek bérleti díjából tekintélyes összegre tett szert havonta.

Ha azonban bárki arra gondolna, Fleming 30 éves korára visszavonult, téved. Pótolva a korábbi hiányosságokat, hősünk üzletvitelt kezdett el tanulni egy főiskolán, ugyanakkor alapított egy céget, mely, milyen meglepő, ingatlan befektetésekkel foglalkozik. 

Természetesen Fleminghez hasonlóan bárki bármikor elkezdheti a spórolást. Akkor is, ha csak kisebb megtakarításra szeretne szert tenni, azaz nem a meggazdagodás kifejezetten a cél. Minderről ide kattintva lehet bővebben olvasni.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5