Mindössze három másodpercre volt szükség ahhoz, hogy egy Brandon nevő férfi kárigényét elbírálja a biztosító, az eredmény azonban mégsem került be a Guiness Rekordok Könyvébe.

Tulajdonképpen csak azért nem, mert a Rekordok Könyvében nincsenek nyilvántartva hasonló esetek, így nincs min javítani.

hirdetés

A hír azonban ettől függetlenül igen érdekes, hisz jól mutatja azt, hova, merre fejlődik a világ a digitalizáció és a robotizáció következtében. 

Az elbírálást a Lemonade nevű biztosító társaság saját maga jelentette be arra hivatkozva, miszerint új algoritmusuknak összesen három másodperc is elég volt arra, hogy elemezze, majd döntést hozzon egy kabátlopási ügyben.

Brandon ugyanis míg bulizott egy szórakozóhelyen, a közel 1.000 dollár értékű kabátját ellopták, így a férfi kénytelen volt kárbejelentéssel élni a biztosító felé.

Mivel ezt szinte azonnal megtette, a robot sem késlekedett, pár másodpercen belül utasítást adott arra, hogy a biztosító utalja el a kárösszeget a károsultnak.

A robot tudása azonban nemcsak abban merül ki, áll a cég nyilatkozatában, hogy a kisebb kárigényeket önállóan elbírálja, hanem abban is, hogy érzékeli, ha nehezebb ügyeket "kap kézhez". Ebben az esetben az emberhez irányítja a kárigényt, jelezve azt, hogy miért akadt el az ügyintézésben.

A hír ma még talán rendkívülinek számít, egyre több ilyen lesz azonban a közeljövőben, hisz robotok ezrei állnak csatasorba, hogy segíthessék az emberek életét.

Tavaly egy amerikai egyetemen csak hat hónap elteltével bukott le az a "tanársegéd", mely a hallgatók ügyes-bajos dolgait intézve válaszolt a neki írt e-mailekre.

Mindezt a feladatot az azóta Jill Watson névre keresztelt robot szintén rövid idő alatt végezte el, ami még nem volt feltűnő, az azonban egy idő után már igen, hogy egyszerre több diáknak is válaszolt. Ilyen teljesítményre pedig egy "humanoid" nyilván nem képes...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Kép: Lemonade/Facebook

TOP 5