Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_img-demo_abigben5.jpg 

A napokban leleplező cikkben adott hírt arról a Daily Mail, hogyan használják ki a munkavállalókat egyes brit gyárakban.

Körülbelül három fontos órabérért igen rossz körülmények között dolgoznak munkavállalók azokban a brit üzemekben, melyekről egy riporter leleplező filmfelvételt készített.

A botrányt az okozta, hogy a három fontos órabér az átlagbér fele, vagyis az alkalmazottak a létminimum alatti bérért dolgoznak havonta. Ráadásul, mint ahogy azt a felvételek is igazolták, igen rossz körülmények között.

A gyárak azzal védekeztek, hogy ha "normál" bért fizetnének a munkavállalóknak, nem tudnának versenyezni a távol-keleti cégekkel, azaz veszteséges lenne a termelésük. Állították ezt annak ellenére, hogy ismert márkákat forgalmazó boltoknak is szállítottak, így például a River Islandnak, vagy a New Looknak.

Mit jelent ez a magyar munkavállalók számára?

Mivel sok visszaélésról lehet olvasni a közösségi oldalakon, hogyan használják ki a helyi viszonyokat nem mindig pontosan ismerő magyar munkavállalókat, érdemes minden információt beszerezni a munkáról, a lakhatásról, a felmerülő és a megélhetéhez szükséges költségekről.

Ismertek ugyanis olyan, kifejezetten kelet-európai, illetve magyar munkavállalóknak megjelentetett hirdetések, melyek jó fizetést, lakhatást, egyszóval jó megélhetést ígértek, a helyszínen azonban az derült ki, hogy mindennek a fele se igaz.

Nem árt tehát jól felkészülni, melynek akár részét képezheti az is, hogy bárki megismerhesse, hogyan csökkentheti professzionálisan a háztartása költségeit és így sokkal több pénzt spóroljon meg, mint addig. Minderről ide kattintva lehet bővebben olvasni.

 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay