Skip to main content

 

Több évig tartó kísérletezés után idén végre készen áll a Samsung arra, hogy piacra dobjon egy felcsavarható vagy összehajtható mobilt. A South Korea Herald szerint 2017 harmadik negyedévében jelenik meg a scifibe illő eszköz.

Azt még nem tudni, hogy miként lehet majd hajlítani a kijelzőt.

Mi a felcsavarásra szavazunk, mert az talán kevésbé viseli meg az anyagot, mint a Westworld sorozatban is látható hajtogatási mód, amikor mindig egyazon él mentén hajlik ki- és be a kijelző két oldalsó szárnya.

Annyi hasonlóság mégis van a népszerű sorozatban látható mobillal, hogy a Samsung Project Valley kódnévű mobilja is normál telefonméretűről nő 7 colosra, vagyis kihajtogatás után akkora lesz, mint egy kisebb tablet.

A koreai lap szerint a Samsung eleinte azt tervezte, hogy már magát a mobilt is úgy kell majd széthajtogatni, de állítólag ez az ötlet nem igazán tetszett a meginterjúvolt fogyasztóknak.

Ez a fajta újítás nem lenne szokatlan a Samsungtól, hiszen egyszer már lenyűgözték a világot a Galaxy S-sorozat hajlított kijelzőjű Edge mobiljaival, amelyek ma már elég kiforrottan működnek.

Persze a hajlított széleket most is inkább csak szépnek mondanánk, mintsem hasznosnak.

Állítólag csak 100 000 darabot dobnak majd piacra a hajlítható mobilból, de aki lemarad a Samsungéról, az a South Korea Herald szerint vehet majd egy hasonlót akár az "ősrivális" LG-től is. 

Forrás 

TOP 5