Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_img-demo_aastronomy.jpg 

Jövő hónapban viszonylag közel lesz a Földhöz egy rejtélyes objektum. Tulajdonságai annyira szokatlanok, hogy egyelőre még a NASA szakemberei sem tudják, mi is tart felénk.

A 2016 WF9 nevű objektumot az amerikai űrügynökség aszteroida- és üstökösvadász projektje, a NEOWISE szúrta ki még 2016. november 27-én.

Méretét tekintve körülbelül 1 kilométer széles. A várakozásoknak megfelelően február 25-én halad el bolygónktól nagyjából 51 millió kilométer távolságra (becsapódástól tehát korántsem kell tartanunk). 

Se nem aszteroida, se nem üstökös?

A hír különlegességét az adja, hogy a NASA kutatóinak egyelőre fogalmuk sincs, mi is lehet a közeledő objektum. Nyilvánvalóan két lehetőség merül fel, aszteroidáról vagy üstökösről beszélhetünk. Általánosságban véve az aszteroidák köves, fémesebb égitestek, míg az üstökösök sokkal jegesebbek – írja az IFL Science tudományos hírportál. 

A 2016 WF9 ugyanakkor sötét, nem veri vissza a fényt. Ez alapján üstökös lehetne, ám nem húz magával az effajta objektumokra jellemző porból és gázból álló csóvát. Mindezek miatt a tudósok egyelőre nem tudják pontosan megmondani, mi lehet az égitest és honnan származhat. 

Elképzelésünk szerint a 2016 WF9 valaha üstökös lehetett” – mondta James „Gerbs” Bauer, a NASA egyik űrközpontjának, a Jet Propulsion Laboratorynak (JPL) a kutatója egy kiadott közleményben.

b_700_700_16777215_00_images_img-demo_ebookcover_facebook_HUN_blue_kozep.jpg

A könyvet ma akciósan, ide kattintva lehet megvenni. Egyet fizet, Kettőt kap!

 

Az objektum jól mutatja, mennyire elmosódott a határ üstökös és aszteroida között; valószínűleg ez az objektum az idők során elveszítette azokat az illékony anyagokat, amelyek a felszínén vagy a felszín alatt voltak megtalálhatók” – tette hozzá a szakember. 

Találtak egy üstököst is 

A NEOWISE egy másik objektumot is felfedezett, ennek eredete a 2016 WF9-cel ellentétben azonban tisztázott. A C/2016 U1 egy üstökös, és az északi féltekéről az égbolt délkeleti részén akár egyszerűbb távcsövekkel is megfigyelhető január első hetében a hajnali órákban. 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay