Skip to main content

 

A globalizáción alapuló kapitalista rendszert magával sodorhatja a cserben hagyott társadalmi rétegek egyre nagyobb dühe, hacsak a politikai döntéshozók és a gazdasági elit nem állapodnak meg egy megoldásról, ami igazságosabbá tenné a rendszert - állítja Guy Standing, a Londoni Egyetem kutatója a World Economic Forum hasábjain megjelent írásában.

A szerző szerint az átalakuláshoz vezető első lépés az lenne, hogy beismerjük,

a kapitalizmus jelenlegi formájában 5 olyan hazugságra épül,

ami miatt kódolva van a rendszerben az igazságtalanság és az egyenlőtlenség. A tényleges "gyógyulás" csak ez után következhet.

hirdetés

Függetlenül attól, hogy a globalizáció válságkorszakában járunk, vagy épp ellenkezőleg, a java még csak most következik, a júniusi Brexit-referendum és a novemberi amerikai elnökválasztás eredménye miatt középpontba került a globalizáció vesztesének tekintett nyugati alsó-középosztály dühe, illetve ennek lehetséges politikai következményei.

Sokan csalódtak a rendszerben, nem érzékelik, hogy egyre jobban élnének, veszélyeztetve érzik létbiztonságukat, miközben azt látják, hogy a szegényebb országok lakossága, illetve a felső 1% folyamatosan gazdagszik. Ez a társadalmi réteg Guy Standing, a Londoni Egyetem kutatója szerint három alcsoportra osztható - olvasható a szerző World Economic Forum hasábjain megjelent cikkében.

 
  • Az első csoportba az atavisták ("Atavists") tartoznak, akik az elveszett múltat siratják.
  • A második csoport a nosztalgistáké ("Nostalgics"), akik kétségbeesetten keresik a biztonságot a jelenben.
  • Végül ott vannak a kilátástalan jövő miatt feszült progresszívek ("Progressives").

A mostani rendszer- és elitellenes hangulat igazi erejét az adja, hogy a növekvő bizonytalanság miatt mindhárom csoport tagjaiban felszínre tört a vágy, hogy változtassanak azon a neoliberális kapitalista rendszeren, ami szerintük cserben hagyta őket. Érzésük nem alaptalan - mutat rá a szerző.

A cikk ide kattintva folytatódik...

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5