Lehet, hogy a brit fővárosban egy teljesen új pénzügyi központ fog kiépülni a brexit miatt?

Négy nagy kínai bank egyezett meg arról, hogy 1,7 milliárd fontot (kb. 620 mrd. Ft.) költenek egy East End-i dokkra, hogy ott üzleti negyedet fejlesszenek - közölte a Bloomberg. A kinézett terület nincs messze a reptértől.

hirdetés

A kínai vállalatok az idén nagyjából 4 milliárd fontot (1400 milliárd forintot) költenek ingatlanra Londonban,

megdöntve ezzel az amúgy rekordnak számító 2015-ös évet. Mindezt annak ellenére, hogy a brexit gyengítette a fontot a jüannal szemben, azaz a távol-keleti ország cégei olcsóbban juthattak ingatlanokhoz. Emellett igen valószínű, hogy a bérleti díjak tartósan alacsonyak maradnak.

„A kínai befektetők szerint az Egyesült Királyság jól jön majd ki a brexit tárgyalásokból" - mondta Michael Marx, a U&I ingatlanfejlesztő igazgatója.

London nem két perc alatt lett a világ pénzügyi fővárosa, és nem is fogja két perc alatt elveszíteni ezt a státuszt."

A londoni ingatlanfejlesztők abban reménykednek, hogy a fenti folyamatok idevonzzák majd a terjeszkedő kínai vállalatokat, és egy új pénzügyi központ születhet. Ez már csak azért is fontos lehet, mert nem egy elemző szerint vastagon benne van a pakliban, hogy a brexit miatt kiürül a brit főváros hírhedt pénzügyi központja, a City. 

A folyamat talán már el is indult. A China Minsheng Investment Corp közel 85 milliárd fontot költött a Societe Generale SA londoni bázisépületére, a China Vanke 115 millióért vett egy mayfairi irodaépületet (Ryder Court), a Kinsboard Chemical Holdings pedig 271 millió fontot fizetett a brit főváros pénzügyi szívében fekvő Moor Place-ért. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - Kép forrás: wikipedia, Ilya Kuzhekin

TOP 5