Skip to main content

 

Nem ártott a projektnek, hogy a Dame irodája sétatávra van a Kickstarter főhadiszállásától, írja a Business Insider.

Alexandra Fine és Janet Lieberman könnyen megszervezhetett néhány lobbikávézást. Ám attól még tudták, kisebb forradalom kell ahhoz, hogy a menedzsment egy 12 millió felhasználóból álló közösség elé engedje innovatív vibrátorukat, a Fint.

hirdetés

A kérvényben azzal érveltek, nincs semmi bizarr a tevékenységükben, dizájnterméket gyártanak, ahogy az összes többi kalapozó. És mert, mint szintén mondták, küldetésük a nemek közti egyenlőség, győztek. November 3-án elindult a kampány.

Részletezhetnénk, hogy működik a kütyü, de minden leírásnál többet mond a Kickstarteren közzétett videó. A termék csendes és diszkrét, új generációs dizájn lévén nem elemmel működik, hanem USB-töltőről. Akit érdekel, megnézheti a startup másik termékét, az Evát is, amely egyébként indiegogós támogatással került a piacra.

A siker körülbelül megállíthatatlan: kevesebb mint 24 óra alatt eljutottak a 47 ezer dollárig, a cél pedig 50 ezer. Az is lehet, hogy mire ezt a cikket olvassa, rég túl is jutottak a célösszegen. Ekkor pedig elindul a tömeggyártás.

Ami nemcsak azoknak jó hír, akik nem szívesen teszik be a lábukat szexshopba, hanem az összes többi szexdizájnernek, aki eddig okkal nem reménykedett közösségi finanszírozásban.

A Kickstarter hivatalosan elvesztette szüzességét. Lehetne viccelődni az erotikus kütyün, de inkább egyszer hangozzon el ez is: egy olyan prűd országban, mint amilyen az Egyesült Államok, ez tényleges előrelépés, és nagyon nagy dolog.

(UPDATE, 11:29: Meg is van, egy nap sem kellett hozzá, az összes pénz összejött a termék gyártásához.)

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5