Skip to main content

 

Az európai szállodaszövetség szerint regisztrálni kellene a megosztáson alapuló gazdaság keretében működő, rövidtávú lakás-bérbeadással foglalkozókat - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége az ágazat berlini tanácskozását követően.

A szállodaipar képviselői a múlt héten a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán, a berlini nemzetközi turisztikai börzén (ITB) foglalkoztak a fenntartható és felelős megosztáson alapuló gazdaság kérdéseivel.

hirdetés

A résztvevők egyetértettek az Európai Parlamentnek az Európai Bizottsághoz intézett felhívásával, miszerint értékelni szükséges a megosztáson alapuló gazdaságnak a szállodaipart érintő gazdasági és szociális hatásait.

A hatóságoknak is könnyebb

A megosztáson alapuló gazdaság szabályozásáról folytatott tanácskozáson az uniós tagországok szálloda, éttermi, és kávéházi szövetségeinek konföderációja. A HOTREC annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy az internetes portálokonkizárólag olyan szolgáltatók jelenjenek meg, amelyek a jogi szabályozásnak megfelelően, szabálykövetően működnek.

A nemzetközi szövetség szerint a hatóságok és a fogyasztók szempontjából a rövidtávra lakást bérbeadók nyilvántartásba vétele számít helyes irányba tett lépésnek. Ez a megoldás a hatóságok részére is megkönnyítené, hogy eljárjanak, amennyiben a lakáskiadók nem teljesítik a hatóságok által meghatározott követelményeket, adózási kötelezettségeiket.

A görögöknek 270 millió mínusz

A megosztáson alapuló gazdaság hatásairól egy Görögországban készített tanulmány szerint a tagországnak 270 millió euró adóbevétel-kiesése keletkezett a lakások bérbeadása nyomán. UgyanakkorEurópában a szállodaipar-vendéglátás éves teljes adóbefizetése meghaladja a 125 milliárd eurót. A HOTREC álláspontja szerint az Európai Bizottságnak minél előbb egyértelműen állást kell foglalnia arról, hogy milyen jogi szabályozás szükséges a lakáskiadásra vonatkozóan.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5