Skip to main content

 

A régi népi építészet építőanyagai közül talán a nád a legszembeötlőbb. A fal lehet vert vagy vetett vályogból készült, ha bevakolják, éppúgy rejtve marad a szem elől, mint a tégla. A nádtető viszont öltöztet.

Egyből más karaktert ad a háznak, ha ez koronázza, és a laikus szem is rögtön meg tudja állapítani, hogy milyen állapotban van. A jó hőszigetelő és szép nádtetőnek ma már a tűzvédelme is megoldott.

hirdetés

Amikor a rákerestem a nádtetőre az ingatlanhirdetések között, meglepve tapasztaltam, hogy a legtöbb ára az átlagár felett van. Jó persze messzemenő következtetéseket kár ebből levonni, de annyit simán megállapíthatunk, hogy semmiképp sem hátrány, ha ilyen van a házon.

Meglepetés volt az is, hogy a nádtetős házak többsége nem régi parasztház, hanem az elmúlt egy-két évtizedben épült a legkülönbözőbb formákban és méretekben. Ha igazán valami régire vágyunk, akkor azokat külön vadásznunk kell.

Hát kivadásztam most nektek pár ilyet, a kortárs nádtetőzésre pedig majd egy következő posztban visszatérünk. A tizedik a közelmúltban bemutatott borospince lett volna, amit Csokonai Vitéz Mihály barátja is már az apjától örökölt, de az időközben elkelt (a képek még azért fenn vannak a hirdetésben). Bízom benne, hogy jó kezekbe került és hamarosan befejeződik a korhű rekonstrukció.

Mi meg akkor most lássuk a maradék kilenc gyönyörűséget (melyek annak ellenére, hogy mennyire hálás fotótémát jelentenek, legtöbbször egyáltalán nincsenek jól fényképezve, ráadásul a képek legtöbbször élvezhetetlen minőségben vannak feltöltve).

Látszótéglás, menő parasztház Tiszafüreden, 2.9M

Elképesztő, hogy ez a legolcsóbb az egész kínálatban, mert nagyon jól néz ki. Igaz nem nagyon lehet befejezve, mert a hirdetés szerint ennyiért csak a felújítás befejezése előtt lehet megvenni, után már 5,9 millióba fog kerülni.

Pannonhalmi vályogház, 3M

Kérdéses, hogy meg lehet-e menteni (a hirdetés is bontást javasol egyik opcióként), de azért szép ház lehetett ez, és főleg igen szép helyen.

150 éves présház Balatonüreden, 9,5M

Nagyon jól néz ki, szinte érezni, milyen jó hűvös lehet benne. És persze szőlőt is lehet mellé venni.

A cikk ide kattintva folytatódik...

Forrás

TOP 5