Skip to main content

 

Akad olyan ember, aki akár négyszázezer forintot is megkereshet óránként. Nem, ez nem sztárgázsi, hanem óradíj, ennyiért lehet ugyanis igénybe venni azt a szolgáltatást, melyről nemrég az Independent is írt.

Aki olvassa e sorokat, összehasonlíthatja havi keresetével, mennyi ideig kell dolgoznia ahhoz egy Nagy-Britanniában praktizáló ügyvédnek, hogy ezt a munkabért kézhez kaphassa. Csupán néhány órát?

hirdetés

Egy-egy sztárügyvéd akár 1100 fontot is elkérhet azért, hogy jogi szaktudását latba vesse 60 perc erejéig, ennyit kell fizetni ugyanis a nagymenőknek az Egyesült Királyságban, gyakorlatilag szinte már ugyanannyit, mint amerikai kollégáiknak.

2003 óta jelentősen megemelkedtek az ügyvédi honoráriumok Britanniában, az akkor még 500 fontos átlagos óradíj ma már 850 körül mozog. 

A szigetországban egyre több amerikai vagy nemzetközi iroda nyílt az elmúlt tíz évben, köszönhetően a gazdasági fejlődésnek. Ezekben az irodákban egy-egy alkalmazott ügyvéd havi munkabére akár a százezer fontot is elérheti, így nem nehéz következtetést levonni, maguk az irodák mennyi bevételre tehetnek szert havonta.

Németországban vagy Ausztriában átlagban 500-1000 eurós óradíjjal kell számolni, ha bárki profi irodának szeretne megbízást adni, persze ügye is válogatja, mi mennyibe kerül. Ez a honorárium nem ritka azoknál a nemzetközi jogi irodáknál sem, melyek Budapesten működnek.

Természetesen minden országban akadnak olyan ügyvédek is, akik óradíja a fentiekhez képest jóval kevesebb. Jogi szaktudásuk, szakirányú képzettségük azonban nyilvánvalóan nem éri a professzionális irodák szintjét.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5