Skip to main content

 

Nem tett le a brit kormány arról, hogy a gyermekkori elhízás elleni harc részeként különadóval sújtsa a cukortartalmú élelmiszereket és italokat, írja a Napi.hu.

Az új köztehernek sok a támogatója, köztük ismert celebek is, ám a konzervatív londoni vezetés ódzkodik minden adóemeléstől. Most azonban vátozás állhat be a kérdésben, hisz az év elején maga a miniszterelnök, David Cameron is úgy nyilatkozott, hogy nem zárja ki az új adónem bevezetését.

hirdetés

Bár a részletek teljesen nem kerültek még napvilágra, vélhetően az új teher a (magyar) chipsadó mintájára kerülne bevezetésre. A chipsadó kiötlői szerint a cukros élelmiszerek gyártói okozzák azt az egészségben beálló károsodást, melyért nem fizetnek semmilyen kártérítést, hisz a kezelés költégeit később az állam, mögöttük pedig az adózók állják.

Az adóból befolyó összeg azonban helyrebillenthetné a felborult egyensúlyt, egyebekben rábírva ezzel az egészségtelen élelmiszereket forgalmazó cégeket arra, hogy csökkentsék alapanyagaikban a cukrot, és ezzel elkerüljék az - így már feleslegessé vált - adózást.

A cukoradó bevezetése mellett kardoskodó egyik élharcos nem más, mint Jamie Oliver, aki az ügy érdekében 150.000 aláírást is összegyűjtött, hogy meggyőzze a kormányt, az angoloknak jóval egészségesebben kellene élniük.

Pár éve is folytatott kampányt a sztárséf, melyben nem kevesebbet állított, mint hogy az angolok tudatosan mérgezik a gyermekeiket. Erről ide kattintva lehet bővebben olvasni.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: Jamie 2010-ben Torontóban - By Raysonho @ Open Grid Scheduler / Grid Engine - Own work, Public Domain, forrás: wikimedia

TOP 5