Skip to main content

 

Összefogtak Schobert Norbert ellen a dietetikusok és meghiúsították, hogy a magyarországi átfogó ingyenes egészségvédelmi szűrőprogram főtámogatója legyen, írta a Blikk.

A programot uniós­ források mellett ismert cégek és több tucat szakmai szervezet támogatja, a program pedig főtámogatónak ezúttal Schobert cégét, az ­Up­­date-­et kérte fel. Írásban értesítették erről, majd megküldék neki a szerződést, amelyet alá is írt.

hirdetés

Csakhogy a szakmai szervezetek képviselőiből álló bizottságból a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) kijelentette: ha az Update-et beengedik a programba, akkor ők kiszállnak. Később több szakmai szervezet és cég is csatlakozott ehhez szakmai, etikai és erkölcsi okokra hivatkozva.

A szakmai bizottsági ülésen több meghatározó szervezet, például az MDOSZ vagy a Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet vezetője és több stratégiai partner, így a Nestlé és az Unilever is jelezte, hogy nem kíván Schobert Norberttel együtt dolgozni. Így végül vissza kellett vonni a felkérést.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5