Ha valamiben változtatni akar az életén, tény, hogy az elején nehéz lesz. Amennyiben viszont kitart hat hétig, az új szokások képesek rögzülni, és onnan visszatekintve már nem is fogja érteni, miért nem kezdte el korábban.

"Boldog új évet kívánok!"

Hányszor hallotta és mondta már ezeket a szavakat? És miért maradna meg a szavak szintjén? Tim Bono, a Washington Egyetem pozitívpszichológia-tanára összeszedett 10 olyan magatartást, illetve viselkedésformát, amelyek révénközelebb kerülhet a jókívánság lényegéhez, és valóban boldogabb lehet. A boldogság ugyanis tudományos szempontból jól körülírható lelkiállapot, és elérését kísérletekkel igazolt tippek segítik.

hirdetés

A sikeres újévi fogadalom lényege, hogy ne csak azt találja ki, mit szeretne változtatni az életében, hanem azt is, hogyan valósítja azt meg, miképpen illeszti az új tevékenységet az életébe! Mert hiába tervezte el, hogy mindennap félórát sétál, az első esős délután borul a menetrend: ha nincs forgatókönyve ilyen esetre, és emiatt kihagyja az aznapi penzumot, másnap még könnyebben lógja el - és már el is szállt a fogadalom.

Élvezze, különben nem maradandó

Az új szokást ne kötelességtudatból végezze, hanem örüljön neki: ha már végre rászánta magát a változtatásra, próbálja meg élvezni is azt, máskülönben nem lesz maradandó. Amennyiben elkezd edzőterembe járni, vegyen egy-két új sportruhát vagy sportcipőt, nyomatékosítja ezzel is a szándékot.

Az is nagyon fontos, hogy rendszeresen dokumentálja az elért eredményeket, például töltse fel a közösségi oldalára, hogy aznap hány kilométert futott, vagy mennyi kalóriát (nem) fogyasztott el.

Nagyon fontos, hogyidőről-időre megjutalmazza magát, amiért kitart az új életmódja mellett. Például ha a cél a cigarettáról való leszokás, akkor a naponta megspórolt pénz gyűjtse jól látható helyen, például egy látványosan felcímkézett befőttesüvegben a konyhapulton, és hó végén költse olyasmire, ami szintén kellemes újdonságnak számít az életében.

Íme a pozitív pszichológián alapuló tanácsok:

1. Mindennap sétáljon a szabadban

Számos tudományos kutatás igazolja, hogy a természetes környezetben tett séta kedvezően befolyásolja a hangulatot és a tetterőt. A testedzés azért is fontos a lelki egészség megőrzéséhez, illetve visszanyeréséhez, mert mozgás során az agyban a boldogsághormonnak nevezett endorfin termelődik, amely jó közérzetet  kelt.

2. Rendszeresen találkozzon a barátaival

És vegye fel a kapcsolatot rég nem látott kedves ismerőseivel, tehetjük hozzá. Nézzen magába: legboldogabb emlékei azok a percek, amelyeket szeretteivel töltött. Tudományos tény, hogyminél jobb a kapcsolatunk a hozzánk közelálló személyekkel, annál kevesebbet betegeskedünk, és gyorsabban gyógyulunk meg, ha mégis elkap valami kór.

3. Korlátozza a közösségi oldalakon töltött időt

Ha folyton mások fotói tülekednek a szeme elé, előbb-utóbb az összahasonlítgatás csapdájába esik, és úgy érezheti, hogy azoknak az embereknek különb az élete, mint az öné.

Bono egyetemistákon végzett kutatásának eredménye, hogy minél több időt tölt valaki a közösségi oldalakon, annál alacsonyabb lehet az önbizalma, az optimizmusa és a motivációja, miközben az illető ráadásul úgy érzi, hogy az emberi kapcsolatai is csorbultak.

4. Kevesebbszer nézze meg az emailjeit

Akik "ugranak" a bejövő levelekre, és késztetés éreznek, hogy azonnal megválaszolják azokat, sokkal stresszesebbek és kevésbé tudnak összpontosítani a feladataikra, mint akik csak bizonyos időközönként kattintanak a postafiókjukra, int a pszichológus.

5. Költse a pénzét boldogságra

A tudományos felmérések szerint a gazdagság nem feltétlenül jár együtt valódi boldogsággal, de létezik két módja is annak, hogy a pénz örömforrássá változzon: ne tárgyakra, hanem élményekre költse (például utazásra, étteremre, színházjegyre), illetve tetszőleges részét fordítsa másokra. Egy finom vacsora vagy egy jól sikerült hétvége emléke sokkal hangsúlyosabb és tartósabb, mint az a pillanatnyi "vadászélmény", amelyet mondjuk egy új ruhanemű vagy műszaki kütyü okoz, szerezzük bármilyen jutányos áron is.

6. Szakítson időt a boldogságra, és ajándékozza el

Bono szerint az emberek gyakran álmodoznak arról, hogy félórát valami olyan tevékenységre szánnak, ami boldoggá teszi őket. "Ha ezt a 30 percet valaki megsegítésére szánják, azzal sokkal nagyobb hasznot szereznek maguknak: arra az időre kiszakadnak a mókuskerékből", magyarázza. A jócselekedet erővel tölti fel az embert, máris a következő alkalmat tervezi. Képes lesz jobban uralni, irányítani az tetteit, és elégedettebb lesz az életével.

7. Halogassa a jót, és gyorsan passzolja le a rosszat

A tervezgetés már magában is élvezetes tevékenység, és várva várni egy kellemes esemény bekövetkeztét fokozza az adott esemény értékét. Bono azt tanácsolja, hogy várjon pár napot, mielőtt megnézi az új mozifilmet, foglalja le a nyaralást a nyár vége felé, és élvezze ki a desszert minden falatját.

Másrészről viszont ne rágódjon a rosszon: szabaduljon meg a kellemetlen dolgoktól, benyomásoktól, emberektől amilyen gyorsan csak tud. A negatív események tekintetében a tervezgetés csak ront a helyzeten. Ne a rossz bekövetkeztére írjon magában forgatókönyveket, hanem a kellemesére.

8. Élvezze a boldogság felé vezető utat is

Akik nem csupán a távoli, boldogítónak vélt jövőre vetik tekintetüket, hanem már menet közben is találnak apróbb örömforrásokat, az alkalmankénti hangulatingadozásokból, buktatókból is hamarabb kikászálódnak. Ők azok, akiknem hajlanak el a kisebb ellenállás irányába, hanem a nehézségek dacára is kitartanak a rögösebb úton. A "gyarapodáscentrikus" szemléletnek köszönhetően nem fognak elcsüggedni, és a cél érdekében megtett munkát is jutalomnak érzik. Ezzel szemben azokat, akik görcsösen fókuszálnak a tervezett végkifejletre, gyakrabban sújtja csalódás és korai kiégés.

9. Fogadja el, hogy hibázhat

Vélekedésünk a tévedéseinkről meghatározza, hogy önmarcangolásba vagy legyintésbe fordul-e a dolog. Akik képesek felülemelkedni a hibáikon, jobb életminőséget érhetnek el, mert megtanulják felvenni a kesztyűt, szembeszállni a kihívásokkal.

Ha nem sikerül valami, abból vonjuk le a tanulságot ("ez így nem működik"), és találjuk ki, hogyan lehetne jobban csinálni. "Mielőtt több sikert akarsz elérni, kétszer többet kell hibáznod", tartja a mondás.

10. Aludjon jól

Törekedjen arra, hogy minden éjszakája pihentető legyen. Az agy komoly munkát végez alvás közben is:ekkor rögzülnek az előző napi emlékek, illetve felkészül elménk az ébren töltött órák alatti kiegyensúlyozott mentális állapotra. Az alvásmegvonás olyan fokú kognitív teljesítménycsökkenést okozhat, mint egy súlyos mérgezés, ráadásul gyakran követi (a környezet számára is) nehezen viselhető hangulatingadozás, figyelmeztet Tim Bono pszichológus.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5