Válogatva a legjobb sajtófotók közül, a szerkesztők nem is tudják eldönteni, melyiket tűzzék címoldalra, olyan jó mindegyik.

Mi is ebbe a hibába estünk, talán azonban mégis sikerült kiemelni a három legjobbat, illetve még kettőt ráadásként, hisz ezek a fotók önmagukért beszélnek.

hirdetés

A fotók megtekintése közben ugyanakkor eszünkbe jut, milyen "szerencsések" azok a fotósok, akik megörökíthették a ritka pillanatot, így például egy gyermek kitekintését egy iráni temetésen vagy Angela Merkel beszélgetését az amerikai elnökkel.

De ugyanígy irigyelhetjük azokat a fotográfusokat is, akik tragikus eseményeket örökítettek meg. Így készült például egy szenzációs kép egy ausztrál nemzetközi repülőnapon vagy ugyanebben az országban fotó egy éppen kezdődő cápatámadásról. Ráadásként pedig nem kis katarzis érést okozva az a kép, mely egy kutya megmentését ábrázolja.

Íme a három + két fotó!

Temetés

A nyitóképen egy gyermek néz ki a gyászoló tömegből Mohammad Hamidi, Hasan Ghafari és Ali Amrai temetésén. Mindhárman az Iráni Forradalmi Gárda tagjai voltak. A hivatalos tájékoztatás szerint Szíriában harcoltak az Iszlám Állam ellen. (Fotó: Atta Kenare / Europress/AFP)

Kinn, padon

Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök beszélget a krüni Elmau kastélyszálloda kertjében a világ iparilag legfejlettebb hét országát tömörítő hetes csoport, a G7 csúcstalálkozójának második napján 2015. június 8-án. (Fotó: Michael Kappeler / Europress/AFP)

Légibemutató

Légibemutató az ausztrál nemzetközi repülőnap első napján az Avalon repülőtéren február 27-én. A látványos rendezvényt közel 180 000 ember tekintette meg három nap alatt. (Fotó: Paul Crock / Europress/AFP)

Hullámlovas

A World Surf League által közreadott képen Mick Fanning ausztrál hullámlovast cápa üldözi a dél-afrikai Jeffreys Bay partjai előtt 2015. július 19-én. A sportolót a ragadozó lelökte széldeszkájáról, ő pedig megütötte a fenevadat, mielőtt menekülni kezdett. Fanning sértetlenül úszta meg a cápatámadást, amely egy televízió által is közvetített nemzetközi szörfversenyen történt. (Fotó: WSL / Europress/AFP)

Állatmentés

Egy mentőcsapat egyik tagja sárba szorult kutyát ment ki a délkelet-brazíliai Bento Rodrigues településre zúdult sárlavina után 2015. november 8-án. A pusztítást a helyi vasércbánya átszakadt gátjai okozták, a tragédiában legkevesebb nyolc ember életét vesztette, 43 megsérült és 23 ember eltűnt. (Fotó: Douglas Magno / Europress/AFP)

További fotók ide kattintva tekinthetők meg.

 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

TOP 5