Skip to main content

 

Nyilvánosságra hozta a Facebook azon országok listáját, melyek a legtöbb adatot kérik saját állampolgáraikról.

Várható volt,  hogy a legtöbb információt az USA akarta beszerezni, majd az amerikai állam után a listán Nagy-Britannia, Olasz, Francia és Németország következik.

Az Origó információ szerint 2014-ben Magyarország is jóval több adatot kért a világ legnagyobb közösségi oldalától, mint az addig elmúlt években, 2013-hez képest például már a kétszeresét. A Facebook azonban tavaly sem változtatott állandó gyakorlatán. Tájékoztatásuk szerint mindig teljesítik a a bűnügyi nyomozáshoz szükséges adatkéréseket, ám az indokolatlanul tág, szorosan nem a nyomozáshoz kapcsolódó információkat semelyik országnak nem adják ki.

Az idei év első felében jelentősen nőtt a közösségi oldalhoz benyújtott kormányzati adatigénylések száma - derült ki a cég nemrég közzétett jelentésből. A magyar hatóságok 185 esetben, összesen 224 felhasználó adatait kérték ki.

hirdetés

A Facebook összesítése szerint a világ kormányai 2015 első hat hónapjában 41 214 adatigénylést olyan adtak be. Ez 18 százalékkal magasabb, mint az előző év második felében benyújtott 35 051 kérelem, írta az MTI.

A Facebook jelentéséből az is kiderül, hogy az idei év első felében 20 568 bejegyzést töröltek a közösségi hálóról törvénysértés miatt, ami mintegy kétszerese az előző fél évi adatnak. 

A magyar hatóságok a Facebook összesítése szerint

  • 185 esetben,
  • összesen 224 felhasználó adatait kérték ki,
  • és a cég ezen igénylések 36 százalékában szolgáltatott információt.
A törvénysértés miatt a legtöbb posztot - 15 ezret - India vetette le a Facebookról, míg a második legtöbbet Törökország, amely 4,5 ezer bejegyzést töröltetett.

A Facebook közleményében leszögezte azt is, hogy egy kormányzat számára sem tart fent "hátsó ajtót", azaz nem biztosít közvetlen hozzáférést a felhasználók adataihoz, csak megalapozott adatigénylés esetén szolgáltat információt.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás

Nyitókép: pixabay

TOP 5