Skip to main content

 

Amerikában a Black Friday tradicionálisan Hálaadás után van, és voltaképpen a fogyasztói kultúra ünnepe, amikor mindenhol óriási leárazások, ezzel pedig botrányos tömegjelenetek alakulnak ki.

Kínában ez a nap november 11., a szinglik napja, hisz eredetileg nőtlen férfiak és szingli nők számára találták ki, akik ilyenkor összegyűlnek, és azon lamentálnak, hogy nincs párjuk.

hirdetés

Az utóbbi években azonban ez a dátum vált a kínai konzumerizmus csúcspontjává. A kínaiak ugyan inkább online vásárolnak, de csak tavaly 9,3 milliárd dollárnak megfelelő jüant költöttek el az ázsiai Amazonnak/Ebaynek megfelelő Alibabán, miközben az amerikaiak mindössze 1,5 milliárd dollárért vásároltak az interneten. 

A kínai vezetők abban bíznak, hogy az ilyen szintű költekezésnek köszönhetően kicsit több teret adnak a nem állami beruházásoknak, ez pedig egyre jobban fellendíti a gazdaságot. Az előrejelzések szerint az idei szinglik napja minden eddigi vásárlási rekordot megdönt majd.

Változnak a kínai tradíciók

Ahogy gyengülnek a kínai tradíciók, úgy házasodnak egyre később az emberek, és hódít az amerikai életforma, ami leginkább a fogyasztói szokások megváltozásában, a mértéktelen habzsolásban áll. Csak viszonyításképpen

  • 1950-ben átlagosan 20 évesen házasodtak a városi nők
  • 1980-ra az átlagéletkor 25 évre emelkedett
  • 2013-ban pedig a kínai történelem során először érte el az házasodási átlagéletkor a 30 évet Shanghajban.

Főleg a tanult, jól kereső városi nők tolják ki egyre későbbre a házasságot a szüleik generációjához képest. A férfiaknál ez kevésbé jellemző köszönhetően a nemrég eltörölt egygyerekes szabálynak, ami miatt sokkal több férfi él Kínában, mint nő.

Az előrejelzések szerint az új kétgyerekes törvény miatt 2030-ra már 160 házasságra alkalmas korú férfi jut majd 100 nőre az országban.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

 

TOP 5