Skip to main content

 

A svéd ügyészség vádat emelt az IKEA-ban késelő eritreai menedékkérő ellen.

A vád kétrendbeli emberölés, a férfi a hatóság szerint augusztus 10-én halálra késelt egy 55 éves nőt és 27 éves fiát egy IKEA-ban. Az ügyészség szerint a férfi a támadás előtt nem sokkal tudta meg, hogy menedékkérelmét elutasították.

hirdetés

Az eset Stockholmtól északnyugatra, Västeråsban történt. A vásárlókat a hangosbeszélőn szólította fel a vállalat egy óra után nem sokkal, hogy hagyják el az üzletet. A västeråsi üzlet egy nagy bevásárlóközpontban található, a késelés a konyharészlegben történt.

A 36 éves gyilkos önmagával is végezni próbált: miután megölte két áldozatát az üzletben árult konyhakéssekkel, magát is hasba szúrta. Saját magának okozott súlyos sérülései miatt először áldozatnak hitték.

A férfi később beismerte tettét. A rendőrség két gyanúsítottat tartóztatott le eredetileg. Közben bizonyíték hiányában szabadon engedték azt a 23 éves, szintén eritreai férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy segített a gyilkosnak. A 23 éves gyanúsított tagadja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.

A hatóságok szerint a férfi kijelentette, már egy ideje tervezte, hogy ha kérelmét elutasítják, megöl valakit, akár saját magát. Áldozatait, akikkel korábban semmilyen kapcsolata sem volt, véletlenszerűen választotta ki.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: Reuters

TOP 5