Skip to main content

 

Első alkalommal érte nagyszabású támadás az Apple saját alkalmazásboltját. Több appot töröltek, ez azonban nem előzte meg a kártevők elterjedését.

Több tucat alkalmazás fertőződött meg kártékony szoftverekkel az App Store-ban, sokat törölni kellett az áruház kínálatából. Ez volt az első alkalom, hogy az Apple alkalmazásboltját összehangolt kibertámadás érte,

a potenciálisan fertőzött készülékek száma több millióra rúg.

A szóban forgó kártevő az azt felfedező kutatócsapat szerint jelszavak ellopására készült. A 39 fertőzött alkalmazás közül legalább egy a felhasználók iCloud-adatait próbálja megszerezni. Ez az Apple saját felhőszolgáltatása, melynek legutóbbi feltörésekor hírességek fényképei és videói lepték el az internetet.

hirdetés

A megfertőzött appok között egy 500 millió felhasználóval büszkélkedő csevegőprogram is megtalálható. A kínai WeChat fejlesztői állítják, hogy a szeptember 10-i verzió még vírusos volt, a két nappal későbbi frissítés azonban kiküszöbölte a veszedelmes kódot.

Az Apple nem árulta el, hogy a törölt alkalmazások közül pontosan hány volt ténylegesen veszélyes,

de annyit elmondtak: együtt dolgoznak az appok készítőivel annak érdekében, hogy ilyesmi többet ne fordulhasson elő.

A vállalat szerint a fejlesztői csomagba rejtettek kártevőt a hackerek, majd meggyőzték a jórészt kínai fejlesztőket, hogy inkább tőlük töltsék le a munkához szükséges szoftvert, mert onnét

gyorsabban le lehet szedni, mint az Apple dedikált oldaláról.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: AFP / Johannes Eisele

TOP 5