A brazil Igarapé Intézet elkészítette a Föld gyilkosságtérképét, amely abból az adatból indul ki, hogy 2012-ben mintegy 437 ezer embert öltek meg világszerte.

Az interaktív térképet forgatva hamar kirajzolódik, hogy a gyilkosságok áldozatainak harmada Közép- és Dél-Amerikából, illetve a karibi térségből kerül ki.

A független és nonprofit intézet információi alapján Salvadorban, Venezuelában és Brazíliában a leggyakoribbak a gyilkosságok. Az adatok szerint Brazíliában huszonötször nagyobb valószínűséggel ölnek meg valakit, mint például az Egyesült Királyságban. A térségben a hatóságok érdektelensége és a nem megfelelő szabályozás csak súlyosbítja a helyzetet.

hirdetés

Robert Muggah, az Igarapé Intézet nevében elmondta, hogy a gyilkosságok koncentrálódó jellegére szeretnék felhívni a figyelmet: a meggyilkoltak többsége ugyanis színes bőrű, szegényebb közösségekben élő fiatal férfi. Kolumbia fővárosában, Bogotában például mindössze néhány utcára (az utcák mindössze két százalékára) jut a gyilkosságok mintegy 98 százaléka.

A drasztikus adatok mellett javuló tendencia is kimutatható: mióta nagyobb fókusz helyeződik a közbiztonság kérdésére, Medellínben, Bogotában, São Paulóban és Rio de Janeiróban több mint hatvan százalékkal csökkent a gyilkosságok száma.

További érdekesség, hogy amíg Ausztráliában százezer emberből mindössze egy lesz gyilkosság áldozata, addig a szinte szomszédos Pápua Új-Guineában ez az arány tízszer nagyobb. Aggasztóan sok gyilkosság jut még például Közép- és Dél-Afrika országaira, Oroszországra, Türkmenisztánra, Afganisztánra, Irakra, Pakisztánra, Mongóliára, a Fülöp-szigetekre és Grönlandra is.

Magyarország az európai átlagot hozza: százezer emberből 1,3 fő lesz gyilkosság áldozata, és közülük csaknem hatvan százalékot tesznek ki a férfiak. A tendencia szerint egyébként egyre kevesebb gyilkosság van nálunk is, bár 2011-ben egy kicsivel rosszabb évünk volt.

Hozzánk legközelebb Moldovában és Litvániában ölnek a legtöbb embert.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

 

TOP 5