Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_stories_aecser.jpg 

Az egykor virágzó tanyaközpont teljesen elnéptelenedett, ma már csak egy ember él itt. Ehhez persze ki kellett szállnia a fővárosi mókuskerékből, de nem bánja. Sőt: arra számít, hogy többen is menekülőre fogják majd.

Az 1900-as évek elején felparcelláztak egy nagybirtokot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőnagymihály mellett. A vásárlók a szomszédos falvakból érkeztek, majd megalapították Nagyecsér néven a tanyaközpontot. Idővel aztán lett itt szinte minden: iskola, kocsma, templom és áram is, de volt itt műhelye cipésznek, kovácsnak. Aztán elvitték az iskolát, és elkezdtek elköltözni innen az emberek: 2001-ben mindössze heten éltek Nagyecséren.

Évekkel később Tóth Rudolf, 57 éves budapesti építési vállalkozó, - akivel egy korábban készült interjú ide kattintva olvasható -, már úgy talált rá a tanyaközpontra az interneten, mint lakatlan szellemfalura. Éppen erre vágyott: kivonulni a társadalomból és önellátó életet élni. Pár évvel ezelőtt vásárolt itt egy ingatlant és ha csak teheti, itt van a tanyáján.

A cikk itt folytatódik, illetve képsorozat is ide kattintva olvasható.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás

Fotó: Máté Péter

 

Köszönjük

Hogy megosztod az oldal tartalmát mással is...