akasza.jpg 

A Forbes Magazin augusztusi számának friss összeállításából kiderül, hogy melyek a leggazdagabb magyar családok, illetve hogyan építették fel és mennyiből működnek a többször generációkon átívelő cégbirodalmak.

1. A legvagyonosabb

A rendhagyó tabella első helyén a jászberényi Kasza család végzett, amelynek feje, Kasza Lajos és unokatestvére, Kasza János éppen 25 évvel ezelőtt indította el akkumulátorgyártó és műanyagfröccsöntő családi vállalkozását.

A 90,6 milliárd forint értékű Jász-Plasztik Kft. mára több mint 2700 embert foglalkoztat, és olyan cégek beszállítója, mint a Samsung, a Volkswagen vagy az Electrolux.

Az 1990-ben alapított vállalat tavaly 66,3 milliárd forint árbevételt ért el, az adózott eredménye mindössze egy év leforgása alatt kétmilliárddal nőtt.

Kasza Lajos személyes vagyonával is ott van a leggazdagabbak között. A Forbes tavaly novemberben szedte csokorba a leggazdagabb magyarokat, amelyen a Jász-Plasztik feje a 8. helyen végzett. A cégtulajdonos gépésztechnikusnak tanult.

Első munkahelyén műszerészként egy hűtőgépgyárban dolgozott.

Az unokatestvérével alapított cég a sülysápi akkumulátorgyár felvásárlása után indult igazán virágzásnak, csak idén kétmilliárdot fordítottak az alapítók fejlesztésre.

2. Bankvezérből avanzsált cégtulajdonos

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója és családja a képzeletbeli dobogó második helyét szerezte meg. A família számos vállalat fölött gyakorol tulajdonjogot, amik közül a legkiemelkedőbb a Bonafarm, aminek a portfóliójába olyan közismert márkák tartoznak, mint a Sole-Mizo, a Herz, a Pick. A vállalatcsoport tetemes adósságot halmozott fel, ami főleg a nagymértékű beruházásoknak köszönhető. Ennek ellenére a cég adózás előtti eredménye (EBIDTA) tavaly 10,2 milliárd forint volt.

Bár az orosz embargó hátrányosan érintette a Csányi családot, de az agrárszektorban tevékenykedő vállalat mind az EU-tól, mind a magyar kormánytól 5,9 milliárd forintnyi támogatást kapott.

A közel 30 ezer hektárt művelés alatt tartó Bonafarm vezérigazgatója Csányi Attila, a bankvezér fia – írja a Forbes. 

akasza2.jpg

3. A Felcsuti família

A dobogó legalsó fokára Felcsuti Csaba által alapított és azóta a fia, Zsolt által irányított családi vállalkozás került, melynek becsült vagyona 69,5 milliárd forint. Az 1976-ban alapított cég ma már szingapúri központtal működik.

A fém- és műanyagipari termékek gyártására szakosodott MPF 1990-es évek végére a globális piacon is megjelent. Azóta a családi cég vállalatbirodalommá nőtte ki magát. Felcsutiéké ma már a Widenta, a kontinens egyik legnagyobb csiszolószerszámgyára, a nagy múltú FÉG és a Bajai Bútorgyár is, 2009-ben pedig a Kemikál megvásárlásával beszálltak az építőanyag-piacra is – tudta meg az üzleti magazin.

4. Jól jövedelmez a liba

Szabó Miklós és testvére, István 1990-ben alapították a Tranzit-Kert, ami a hazai húslibapiac felét uralja. A cég becsült értéke 49,9 milliárd forint, ami a negyedik legvagyonosabb családdá tette Szabóékat. A vállalatot már Szabó Miklós fiai, az ugyancsak Miklós és Ákos viszik, akiknek a vezetésével a cég tavalyi nettó árbevétele 12 milliárd forint volt.

5. Baromfitenyésztő vállalatbirodalom

Bárány László és családja már negyedik generációs baromfitenyésztőnek számít, ami meglepően jól hoz a konyhára.

A család felmenői Széchenyi gróf idején kezdték tevékenységüket.

A Bárány család tulajdonában lévő Master Good Kft. tavaly megduplázta adózott eredményét, míg a cég nettó árbevétele elérte a 36,2 milliárd forintot, ami ötmilliárddal haladta meg az egy évvel korábbi eredményt.

6. Cukorkákból gazdagodott meg 

Futó Péter édességgyártásból tett szert tetemes vagyonra. A családfő 1999-ben adott túl az akkor már többmilliárdos forgalmú Fundy Kft.-n, tartva a beözönlő multik erejétől. A vállalat értékesítéséből befolyó összeget beleforgatta a magyar ingatlanpiacba.

A Futó család jelenleg részesedéssel bír többek között a Corvin plázában vagy a Nagybani Piacban, de már a régió más országaiban is vannak érdekeltségei.

A 2004-ben alapított Futureal Csoport becsült cégértéke 44 milliárd forint.

7. Az örökzöld Zwack Unicum

A Zwack család tevékenysége már az ötödik generációnál tart. A likőrgyár múltja egészen a Habsburg-időkig nyúlik vissza. A rendszerváltás után Zwack Péter a család egykori vállalkozását az elsők között vásárolta vissza az államtól – írja a Forbes. A Zwack Unicum Nyrt.-t 1993-ban vezették be a tőzsdére.

Az otthoni pálinkafőzés engedélyezése és az iparágat sújtó adók emelkedése a vállalatot is kihívások elé állítják, de így is 30,9 milliárd forint a becsült cégérték.

8. Kenyeres fivérek

Kenyeres Zoltán és Imre 1990-ben alapították a sokak számára ismerősen csengő Mogyi Kft.-t. Az olajos magvak pörkölésével foglalkozó testvérpár Magyarország mellett Olaszországban, Szerbiában, Bulgáriában és Oroszországban is rendelkezik leányvállalattal. A cégcsoport becsült értéke 21,8 milliárd forint.

9. Magyar, akit a Ferrarinál is ismernek

Majoros Béla egy saját gyártású olvasztókemencével kezdte meg az alkatrészek „gyártását” – vallotta be az üzleti magazinnak.

A békéscsabai székhelyű Csaba Metál Zrt. - amelynek a becsült cégértéke 19,9 milliárd forint – közvetlen alkatrész-beszállítója a BMW-nek, de ügyfelei között tudhatja a Ferrarit és a Porschét is.

A Majoros család vállalkozása tavaly már 10,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított.

10. Jól csengő név a Béres

A magyar milliárdosdinasztiák tízes rangsorát a Béres család zárja, amely a Béres Gyógyszergyár Zrt. révén a magyar egészség-megőrzési és betegségmegelőzési piac 35 százalékát uralja. A háromgenerációs cég értéke jelenleg 12,5 milliárd forint. A vállalat nemrégiben 4,8 milliárdos állami támogatásban is részesült – írja a Forbes.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

 

Forrás

Kép: Kasza Lajos/ MTI / Mészáros János