anemesker 

Magyarországon 28 olyan település van, ahol egyetlen munkanélküli sem lakik. Ebből csak három falu található a keleti országrészben.

Borsodban viszont van egy hely, ahol a lakosok több mint felének nincs állása. Tornanádaskán alig dolgozik valaki, a falu lakosainak több mint fele, egészen pontosan 52,09 százaléka munkanélküli - ez derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási szolgálat (NFSZ) adataiból, amelyeket a Napi.hu elemzett.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyébként 14 olyan település van, ahol az ott lakók legalább 30 százalékának nincs állása. Az országban összesen 26 ilyen falu van, ebből csak öt található az ország nyugati felén (egy Zalában, kettő-kettő pedig Somogyban és Baranyában).

Magyarországon 28 olyan helység van, ahol egyetlen munkanélküli sem él, a keleti országrész erre a listára csak három településsel jutott fel. A többi, teljes foglalkoztatottságot produkáló település mind Nyugat-Magyarországon található: tíz Győr-Moson-Sopron megyében, nyolc vas megyében, hét Zala megyében. 

Íme a teljes lista a Napi.hu alapján:

Győr-Moson-Sopron megye:

Csáfordjánosfa, Csér, Ebergőc, Gyalóka, Hidegség, Maglóca, Nemeskér, Potyond, Vadosfa, Völcsej

Vas megye:

Döröske, Ispánk, Kőszegpaty, Lócs, Nemesmedves, Ólmod, Szatta, Velemér

Zala megye:

Felsőszenterzsébet, Gombosszeg, Kerkafalva, Kerkakutas, Lendvadedes, Magyarföld, Zalaszentmárton

Borsod-Abaúj-Zemplén megye:

Gagyapáti, Keresztéte, Tornabarakony

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás és forrás

A képen a nemeskéri Szent László király templom látható, forrás: wikipédia