Skip to main content

 

Szinte lehetetlen kiutasítani az országból a bevándorlók nagy részét, mert a hatóságok rendelkezéseit rendre felülírják a bírósági ítéletek.

Sokszor hiába hoz a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) a menekültkérelmet benyújtók esetében megalapozottnak tűnő, elutasító döntést, egyes bírák megvétózzák a hivatal határozatait. A Napi Gazdaság birtokába került bírósági ítéletekből kiderül: a menekültstátust kérők általában járványokra vagy fizikai erőszakra hivatkoznak, a bíróság pedig ezt − a bevándorlási hivatallal ellentétben − elfogadja.

hirdetés

Az egyik idei, fővárosi bírói ítélet például megváltoztatta a BÁH korábbi elutasító határozatát, és egy Sierra Leone-i felperest oltalmazottként ismert el, a hivatalt pedig perköltség megfizetésére kötelezte. Az érintett felperes, K. G. korábban kétszer is menedékjogi kérelmet nyújtott be, arra hivatkozva, hogy muzulmán többségű hazájában keresztény vallása, illetve a krio törzshöz való tartozása miatt üldözik, rá­adásul a térségben súyos ebolajárvány dúl.

A férfi indoklásában szerepelt egy 2009-es, késeléssel végződő Sierra Leo­ne-i egyetemi eset, amelynek kapcsán a kérelmező állítása szerint alaptalanul meggyanúsították őt. K. G. kérelmét elutasították, a BÁH ugyanis nem fogadta el az indoklást, megállapítva, hogy Sierra Leonéban nincs fegyveres konfliktus, és a járvány sem lehet indoka a kérelmező oltalmazotti vagy menekültstátusának. Az illetékes fővárosi bíróság végül az ebolajárvány valós veszélyére hivatkozva megváltoztatta a BÁH határozatát, és elismerte K. G. oltalmazotti státusát.

A cikk ide kattintva olvasható tovább...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: wikimedia

TOP 5