Ez volt az első részletes átfogó tanulmány, amely az ezen italok fogyasztásával kapcsolatos, a cukorbetegség kiváltotta halálozásra, illetve egészségkárosodásra - szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésekre - kifejtett hatást tanulmányozta.

A tanulmány szerzői megállapították, hogy 133 ezer, ezen italok fogyasztásával kapcsolatos haláleset cukorbetegség, 45 ezer szív- és keringési megbetegedés, 6450 pedig rák következménye volt.

Csökkenteni kell a cukros üdítők fogyasztását

"Számos országban tapasztalták, hogy a szénsavas és más gyümölcsös, illetve cukros üdítők, például a jeges teák miatt megnőtt a halálozások száma, ezért ezek fogyasztása csökkentésének, sőt a beszüntetésének világszerte elsődleges fontosságúvá kellene válnia" - magyarázta Dariush Mozzaffarian, a Massachussetts állambeli bostoni Tufts Egyetem táplálkozástudományi karának dékánja. A teljes egészében természetes préselt gyümölcsleveket nem vizsgálták a kutatás során.

A fogyasztás mértékét a táplálkozással kapcsolatos 62 felmérés során becsülték meg, amelyekben 611 ezer 971 ember vett részt 1980 és 2010 között 51 országban. A kutatók felmérték a 187 államban országos szinten rendelkezésre álló cukormennyiséget is, és összevetették az diabétesz, a szív- és érrendszeri megbetegedések és rák előfordulásának gyakoriságával, földrajzi övezetek és népesség szerint.

Mexikóban súlyos a helyzet

A szénsavas és más cukros üdítőknek a halálozásra gyakorolt hatása nagyon eltérő a különböző lakosságokban:a Japánban a 65 évesnél idősebbek körében mért 1 százaléktól a Mexikóban a 35 évnél fiatalabbak körében mért 30 százalékig terjed.

A húsz legnépesebb ország közül a kutatás idején Mexikóban volt a legmagasabb a szénsavas és más cukros üdítők fogyasztásának tulajdonított arányszám: egymillió felnőttből 405-en haltak meg, az éves halálozások száma 24 ezer volt. Második helyen az Egyesült Államok állt, egymillió lakosonkénti 125 - évi összesítésben 25 ezer - halálozással. A szénsavas, illetve más cukros üdítők fogyasztásával kapcsolatos halálesetek 76 százaléka az alacsony, illetve közepes jövedelmű országokban következett be.

Összességében a szénsavas és más cukros üdítőknek tulajdonított krónikus betegségekben - például cukorbetegségben - szenvedő fiatalok aránya magasabb volt, mint az idősebb felnőttek esetében.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: Thinkstock

TOP 5