Skip to main content

 

A nyárral együtt érkeznek a bulizni vágyó turisták, amit kihasználva egyre többen tesznek szert egy kis mellékesre lakásuk rövid távú kiadásából. Egy blog összegyűjtötte, hogy mivel jár ez az internetes hirdetésen és a vendég utáni takarításon kívül.

Magyarországon is egyre többen hirdetnek szállást az Airbnb-n, a Forbes szerint 2015 áprilisában 3800 lakást vagy szobát hirdettek Budapesten és bár vidéken szűkebb a kínálat, itt is folyamatosan bővül.

hirdetés

Bérbeadás vagy szálláshely-szolgáltatás?

Bár az ingatlanhasznosítás legismertebb formája még mindig az ingatlanok bérbeadása, egyre vonzóbb lehetőség az ingatlanok szálláshelyként történő kínálása is, amibe az Airbnb-n való hirdetés is tartozik. Míg ugyanis a bérlet esetében a felek közötti szerződés célja, hogy a bérbeadó a lakást a bérlő használatába adja, addig a szálláshely-szolgáltatás esetében már valamilyen többletszolgáltatási elem – takarítás, reggeli, ágyneműk mosása, internet-elérhetőség – is megjelenik, amellyel a tevékenység már szolgáltatás jelleget ölt. Ez azért fontos, mert amíg az ingatlan bérbeadása magánszemélyként engedély és adószám nélkül is végezhető, addig a szálláshely-szolgáltatás nyújtásához engedély szükséges az illetékes jegyzőtől, továbbá az adószám megállapításához be kell jelentkezni az adóhatóságnál – írja aJogi sztorik blogja.

Az engedély kiadásának pedig több követelménye is van, például a szobák mérete, az ágyak száma, elkülönített vizesblokk, reggeli elkészítésre alkalmas konyharész, stb.

Adózás

A jövedelem után meg kell fizetni a 16 százalékos szja-t, de a szálláshely-szolgáltatási tevékenységgel összefüggésben lehetőség van tételes átalányadózást választani. Erre a fizető-vendéglátó tevékenységet folytató magánszemélyeknek van lehetősége, ők azok, akik nem egyéni vállalkozóként szálláshely-szolgáltatási tevékenység keretében nyújtanak szálláshelyet ugyanannak a személynek 90 napot meg nem haladó időtartamra. A tételes átalányadó éves összege szobánként 32 ezer forint. A tételes átalányadózás azonban nem választható akkor, ha a magánszemély több lakástulajdonnal is rendelkezik és ezek közül nem csak egyben kívánja folytatni a fizető-vendéglátó tevékenységet.

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az engedély megszerzését követő 15 napon belül be kell jelentkezni az idegenforgalmi adó hatálya alá is, ami az ingatlan helyétől függően változhat, ahogy az építményadó is és akkor még nem is beszéltünk az egészségügyi hozzájárulásról, ami a tételes átalányadózás esetén 20 százaléka lesz a jövedelemnek, de ha a magánszemély az önálló tevékenységre vonatkozó szabályokat alkalmazza, akkor a jövedelem 27 százaléka. A 18 százalékos áfát csak annak kell fizetnie, aki nem választja az évi hatmilliós határ alatti alanyi adómentességet.

A jogszabályok által előírt követelményeken túl pedig ne feledkezzünk el arról sem, hogy az esetek egy részében a szálláshelyként kínált ingatlan társasházban található, amelynek a szervezeti és működési szabályzata tartalmazhat olyan rendelkezést, amely meghatározza a külön tulajdonunkban levő lakás hasznosításának módját, adott esetben akár meg is tilthatja a szálláshelyként történő hasznosítást vagy bejelentéshez kötheti.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép

TOP 5