Skip to main content

 

Az Indexen a közelmúltban külföldre vándorolt fiatalok életét, életérzését, dilemmáit feldolgozó dokumentumfilmet mutattak be, a Menjek/Maradjak: London c. alkotást.

Ha egy mondatban kellene összefoglalnunk, milyen is a film, csak annyit mondhatunk, hogy nagyon jó, végig élvezetes, érdekfeszítő és tanulságos. Hat fiatalt szembesít nemcsak a sorsával, hanem fájdalmas identitáskérdésekkel is. Bepillantást nyerhetünk egy táncosnő, Niki életébe éppúgy, mint ahogy megismerkedhetünk egy sofőr, avagy egy vállalkozó mindennapjaival is. De mesél tanulmányairól egy fiatalember is, miért érdemes inkább Angliában tanulni filmezést, fotográfiát, mint otthon, majd itt elhelyezkedni.

hirdetés

Sokan nem csak a pénz miatt mennek külföldre dolgozni, ez is kiderül a filmből, hanem az érvényesülés miatt is, hisz külföldön számos esetben jobbak a lehetőségek, mint Magyarországon. Így vetődött Amerika után Luca például a szigetországba, ahol másfél év bébiszitterkedés után már azzal foglalkozhatott, amivel mindig is szeretett volna, zenetanítással. Emellett részt vehet egy zenekarban is, amire Magyarországon nem biztos, hogy ilyen könnyedén sor kerülhetett volna, mesél a kezdetekről.

Természetesen Londonban vállalkozni is lehet, az egyik szereplő arról is beszél, hogyan lehet Angliában személy és teherszállítással, valamint takarítással foglalkozni. Pusztán ambíció kell hozzá, kevesebb a bürokrácia is, így aki vállalkozó kedvű, könnyebben érvényesülhet, mint odahaza. Ez volt pl. az oka annak, hogy egy másik szereplő, Márk, - aki hagyományos kínai orvoslásból szerzett anno diplomát -, csak itt, Londonban tudott elkezdeni dolgozni, hisz az óhazában erre a tevékenységre nem lehet „működési engedélyt” kapni. Alex azonban nem csak ezért kezdett el itt vállalkozni. Azért is, mert, ahogy elmondja, itt pörög a gazdaság. Nem utolsó sorban pedig nem kell adót csalni, mert Londonban mindenki megél, minden abszolút korrekt, csak dolgozni kell.

A szereplők mesélnek honvágyukról is, a családjukról, kinek ki vagy mi hiányzik a legjobban, és arról is, mit gondolnak azokról az otthoniak, akik „elhagyják” a hazájukat. Ha kedvet kaptak a film megtekintéséhez, itt érhető el.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: maga a film

Kép: Niki a Menjek/Maradjak//London című filmben, Fotó: Bakonyi Zsuzsa

TOP 5