Skip to main content

 

Az USA-ban egy tanárnő egészen egyedi vállalkozást talált ki, már 50 állandó ügyféllel rendelkezik.

Egészen egyedi vállalkozást talált ki az Egyesült Államokban egy tanárnő. A Huffington Post írása szerint a 3 gyermekes Ilene Scoratow 2014 januárban elindította az Another Mother (másik anyuka) névre hallgató vállalkozását. A cég pedig nem csinál mást, mint amit az anyukák szoktak: bevásárol, kimos, kitakarít, összerendezi a szobát, hogy a hallgatók nyugodtabban tudjanak tanulni. Csakhogy Scoratow ezt döntően egyetemi, főiskolai hallgatóknak csinálja, akik közül sokak számára túl nagy váltást jelent az, hogy elmennek otthonról és nem igazán tudják menedzselni már különálló életüket.

hirdetés

A nő elmondása szerint 50 állandó ügyféllel rendelkezik Pittsburgh környékén, akiknek a fenti szolgáltatásokat elvégzi. Szerinte a gyerekek az iskolában azért vannak, hogy tanuljanak, így ha egy kis stresszt le lehet róluk venni – márpedig az anyukáik a bevásárlással, ruháik kimosásával részben ezt teszik –, akkor jobban tudnak koncentrálni a tanulásra.

Scoratow azután vágott bele a vállalkozásba, miután arról olvasott, hogy érdemes olyan profillal elindítani egy vállalkozást, amihez ért az ember. Elmondása szerint ő szeret anyuka lenni, ez inspirálta a vállalkozását.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció

TOP 5