Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

acollapse.jpg 

Nem túl valószínű eshetőség, de a felvetésre lehet tudományosan válaszolni: mi történne, ha egyik pillanatról a másikra eltűnne az emberiség a Földről?

Az AsapSCIENCE meglátása szerint az első néhány hét lenne igazán kaotikus. Az energiatermelő erőművek és egyéb egységek szépen sorban kifogynának az üzemanyagból, ennek köszönhetően pedig világszerte megszűnne az áramellátás. Ez azt jelentené, hogy többek között 20 milliárd csirke, 1,5 milliárd szarvasmarha és 1 milliárd disznó szabadulna ki az elektronikus kerítések mögül.

Mivel emberi etetéshez vannak szokva, így többségük nem járna túl jól – ellentétben az emberi tevékenység által kihalásra ítélt fajokhoz tartozókkal, ezek a fajok ugyanis ismét erőre kapnának.

Az utak helyére folyók kerülnének, az épületek többsége összeomlana vagy kigyulladna, az ember által létrehozott dolgok többsége tehát így vagy úgy, de elsorvadna. Egyetlen dolog maradna utánunk, melyre a bolygóra sok-sok évtized múlva érkező idegen civilizáció rácsodálkozhatna. Ez pedig a szemét.

Az AsapSCIENCE videója angol nyelvű, de az animáció nyelvtudás nélkül is jól érthető.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció

 

Köszönjük

Hogy megosztod az oldal tartalmát mással is...