Megismerhettük a hekkert, aki néhány társával közösen állítólag két vállra fektette a játékkonzolok mögött álló hálózatot idén karácsonykor. Ez önmagában is érdekes hír, mi azonban nem így képzelnénk el a multinacionális vállalatok, avagy a bankszektor kritikáját.

A magát csak Ryannek nevező fiatal férfi szerint két-három ember kellett ahhoz, hogy annyira túlterheljék az Xbox és Playstation konzolok által használt Microsoft Live és Playstation Network szolgáltatásokat, hogy azokat senki se tudja használni. A hekker szerint ráadásul olyan hatékony módszert használtak, hogy bármikor újra meg tudják ismételni a támadást.

hirdetés

Ryan Finnországból adott interjút Skype-on keresztül, és egy pillanatig sem tett úgy, mintha sajnálná, hogy milliók karácsonyi szórakozását tették tönkre. A támadást amúgy is csak afféle játéknak gondolták, és egyáltalán nem zavarja őket, hogy „néhány srácnak a családjával kellett töltenie az ünnepeket, ahelyett, hogy játszottak volna”.

Arra a kérdésre, hogy önmaguk szórakoztatásán túl mi értelme volt annak, hogy ennyi emberrel kiszúrtak, Ryan azt válaszolta, hogy szerették volna felhívni az emberek figyelmét arra, milyen nevetséges szintű védelemmel rendelkezik a Sony és a Microsoft annak ellenére, hogy emberek millióinak bankkártya-adatait kezelik. „Ezek a cégek több tízmilliót szednek be az emberektől úgy, hogy igazi vásárlás nem is történik, és képzelhetjük, milyen az általános biztonság, ha ennek ellenére egy ilyen támadást sem tudnak kivédeni.”

A Lizard Squad nevű csoport állítólag csak azért hagyott fel a támadással korábban, mint tervezték, mert Kim Dotcom, a warezkirály megkérte őket erre.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

TOP 5