Skip to main content

A Tesco nyitva marad vasárnap – csak másképp: a vasárnapi boltzár ellenére elérhetőek lesznek aznap a lánc termékei.

Az online üzletek ugyanis nyitva lesznek, a vasárnapi boltzár pedig felpörgetheti az online kereskedelmet, amiben a Tesco vetélytársai előtt lépett. Nem véletlen, hogy az Auchan is jelezte, hogy létrehozza az online boltját. Vélhetően a webbolttal szintén rendelkező CBA, valamint a kisebb szereplőnek számító, ám a házhozszállítást szinte elsőként megindító GRoby is jobban koncentrál majd a meglévő webboltjának fejlesztésére. A webáruházak nyitása mellett mozgóboltok megjelenése és elterjedése sem kizárt. Egy lehetséges forgatókönyv a Mindenár.hu-tól.

hirdetés

A törvényhozás a napokban elfogadta a vasárnapi nyitva tartás korlátozásáról szóló törvényt. Az jogszabály lényege, hogy a legtöbb boltnak zárva kell lennie 2015. március 15-e után. Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, a veszteséges működés tilalma a külföldi boltláncokat érintik érzékenyen, valamint az eddig megjelent becslések a termékek drágulását sem zárják ki az említett lépések miatt. Az élelmiszerláncokat nagyon nehéz helyzetbe hozó jogszabályok kicselezése már megindult (erről olvashat itt és itt).

A vasárnapi boltzár bevezetése valószínűsíthetően a Tescónak kedvez abból a szempontból, hogy a brit áruházlánc már régóta bevezette az online vásárlást és a házhozszállítást biztosító szolgáltatását, amellyel a többiek előtt jár – írja a mindenár.hu lakossági akciós blog. A CBA-nak is van hasonló szolgáltatása és webboltja, de a Tesco több erőforrást fektetett ebbe az üzletágba eddig, és jó eséllyel ezt csak fokozni fogja a jövőben. Az Auchan magyarországi vezérigazgatója, Dominique Ducuox az Indexnek adott interjújában azt mondta, a francia áruházlánc az online területen terjeszkednek a jövőben.

Az online boltnak ugyanis nincs nyitvatartási ideje, és a házhozszállítást sem korlátozták. A vasárnapi munkavégzés tiltásáról szóló, a parlament asztalán lévő törvény sem feltétlenül szab ennek gátat, mivel egy hónapban két vasárnap dolgozhatnak az alkalmazottak, ráadásul a még el nem fogadott javaslat szerint 100 százalékos bérpótlékot kapnának.

Az online kereskedelmet tehát nem érinti a vasárnapi boltzár, és vasárnap az online boltok vállalnak kiszállítást. Tehát az, aki vasárnap szeretne vásárolni, megteheti. Igaz, ehhez előre meg kell mondania, mit kér aznapra. Mindenesetre az biztos, hogy az online vásárlások forgalma eleve növekszik, a Mindenár.hu  szerint pedig a vasárnapi boltzár erre még rátehet egy lapáttal. A Mindenár.hu szerint elméletileg az is elképzelhető, hogy a házhozszállítást végző furgonokból akár azok is vásároljanak, akik nem rendeltek. Lényegében mozgóbolttá alakulhatnak a házhozszállítást végző autók.

További részleteket itt lehet olvasni.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció

 

TOP 5