Annak ellenére, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti díj általuk adóemelésnek értelmezett növelése és akár a vasárnapi zárva tartás is sújthatja őket, hosszú távra tervez Magyarországon az Auchan.

A francia cég vezérigazgatója, Dominique Ducoux az Indexnek adott interjúban elmondta: megjelennek a közepes és kisboltok piacán, ahol franchise-hálózat kiépítésével tervezik a további terjeszkedést, és már 2015-ben nyereségesek lesznek. A kereskedelmet szabályozó törvényeket nem minősítette, de fájlalja, hogy ebben az országban nem lehet tervezni.

hirdetés

Mielőtt a magyarországi Auchan élére érkezett, több országban szerzett menedzseri, cégvezetői tapasztalatokat. Nemzetközi kitekintésben és a közelmúltban elfogadott vagy benyújtott jogszabályok fényében milyennek látja a magyarországi jogi környezetet?

A törvényeket nem szoktam minősíteni, ha valamit jogszabályba foglaltak, én azt tiszteletben tartom. De meg kell jegyeznem, hogy egy vállalkozás számára, és a gazdaság fejlődése érdekében alapvető a stabilitás és az időbeni tervezhetőség, előreláthatóság. És Magyarországon ez most hiányzik. Azok a legutóbbi jogszabályok, amelyek az élelmiszer-kereskedelmet érintik, jelentős hatással lesznek mind a vásárlói viselkedésekre, szokásokra, mind a forgalmunkra. Azt kell mondanom, ezeknek a jogszabályoknak az alkotói nem gondolnak kellően a magyar fogyasztókra, a magyar lakosokra és a lakosság vásárlóerejének védelmére.

Van olyan mértékű a kiszámíthatatlanság, hogy emiatt akár az ország elhagyása is felmerült önökben?

Mindennap ott vagyok az áruházainkban, találkozom a vásárlóinkkal, akik megkeresnek minket, mert nyugtalanok, érdekli őket ugyanez a kérdés, és ragaszkodnak ahhoz, hogy itt maradjunk. És nem feltétlenül azért, mert a vásárlók politizálnának, hanem mert a pénzük miatt aggódnak, amiatt, hogy a vásárlóerejük romlani fog. A most megjelenő katalógusunkban levelet is írtam nekik, hogy megnyugtassak mindenkit: számíthatnak ránk, bárhogy változzon is a gazdasági és jogi környezet. Az Auchan elsődleges küldetése, hogy széles áruválasztékot kínáljon alacsony árakon – a magyar lakosok érdeke is, hogy ez így maradjon, hogy a piacon erős verseny legyen továbbra is. És biztos vagyok abban, hogy tíz év múlva is a magyarországi eredményeinkről beszélhetünk majd ugyanennél az asztalnál.

Abban én is, hiszen két éven belül nyereségesnek kell lenniük az egyik új törvény értelmében, vagy különben jajj a cégnek. Nyereségesek lesznek?

Három és fél éve jöttem a magyar vállalat élére, akkor azt a célt tűztük ki, hogy három év alatt nyereségesek legyünk. Úgyhogy én nem vártam azt, hogy a magyar állam kérje, hogy nyereséges legyek, ráadásul a magyar állam előtt már a családi részvényesek is ezt kérték, ezt várták el tőlünk. Az Auchan Magyarország gyakorlatilag már most is rentábilis, de – megnyugtathatom az illetékeseket – 2015-től valóban nyereségesek leszünk, bármilyen jogi előírások is lesznek.

Ezek szerint már számolgattak, hogy az egyes intézkedések mekkora érvágást okoznak önöknek? Például a vasárnapi zárva tartástól mennyire eshet a forgalmuk?

Az erről szóló törvényt még nem szavazták meg, a tervezetéről több egyeztetés is volt, amelyeken elmondtuk az aggályainkat. (Az interjú múlt pénteken készült - a szerk.) Én személy szerint a választás szabadságában hiszek, szerintem a vásárlókra tartozik, hogy eldöntsék, bejönnek-e vásárolni vasárnap, nem szabad nekik ezt megtiltani. A törvényt tehát nem támogatjuk, de ha mégis elfogadják, akkor fontos, hogy a tisztességes verseny feltételei ne sérüljenek. Tehát akkor a vasárnapi zárva tartás vonatkozzon minden kereskedelmi szereplőre, egységesen. Ellenkező esetben ez egy versenytorzító intézkedés lenne.

Vannak aggályok, hogy nem lesz versenysemleges ez a döntés.

Igen, természetesen hallunk mi is erről. Az OKSZ tagjainként a kereskedelmi vállalatok ezeket az aggályaikat meg is fogalmazták a kormányzatnak. De hangsúlyozom, a legfontosabb: ha mégis megszületik a törvény, akkor annak szellemében az egyenlőségnek kell érvényesülnie.

De, hogy visszatérjek az előbbi kérdésemre, készítettek-e számításokat, hogy milyen hatása lehet ennek az Auchanra?

Amíg nincs végleges törvény, addig nem érdemes számolni. Ha általános lesz a vasárnapi zárva tartás, akkor várakozásaink szerint az aznap kieső forgalom a hét többi napjára eloszlik. De ha lesznek olyanok, akik nyitva tarthatnak számunkra többé-kevésbé homályos okokból, akkor a forgalmunk egy részét el fogjuk veszteni.

Tényleg homályosak ezek az okok?

Én az energiáimat nem arra fordítom, hogy ezekkel foglalkozzak. Hanem arra, hogy a lehető legjobban ki tudjuk elégíteni a vásárlói igényeket – természetesen, mint minden esetben, az új törvényi feltételekhez igazodva.

A kereskedelemhez számos új jogszabállyal nyúlt hozzá a kormány, több esetben is komolyan beavatkozva az ágazat meglévő szerkezetébe. Mely intézkedés fog leginkább fájni?

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj. Tudjuk, hogy ez hivatalosan nem egy adó, hanem a Nébih szolgáltatásának a díja, ami negyvenszeresére nő – hát én nagyon várom, hogy ennek megfelelően a kapott szolgáltatások is arányosan nőjenek. Kíváncsi vagyok, hogy ez hogyan fog megjelenni nálunk. Ez a szolgáltatás a termék minőségének az ellenőrzésére vonatkozik, és mivel a beszállítóink 90 százaléka magyar, azt gondolom, hogy a Nébih dolga könnyű lesz, hiszen túlnyomórészt a már eleve magas minőségű magyar terméket kell ellenőrizniük.

Az viszont nagyon furcsa, hogy az a tétel a 2015-ös állami költségvetésbe már bekerült. És ami alapján azt gondolom, kimondhatjuk, hogy ez számunkra egyértelműen adóemelést jelent. Ez azt jelenti, hogy további erőfeszítéseket kell tennünk a jövedelmezőségünk érdekében. De az bizos, hogy az adóemelés ellenére és más káros intézkedés ellenére fenntartjuk diszkont árpolitikánkat.

De ha többet kell fizetniük, és lóg a levegőben, hogy a forgalmuk csökkenhet a vasárnapi zárva tartás miatt, és még az üzleti eredményt is nyereségessé kell javítani, akkor azért itt valami csodafegyvert kell találni, nem? Van konkrét terv akár létszámcsökkentésre, akár beruházások elhalasztására?

Az Auchan Magyarország 2013 óta önfinanszírozó vállalat a beruházásait tekintve, sem banki hitelt, sem csoport szintű finanszírozást nem használunk, és ez a tervünk 2015-re is. A vasárnapi zárva tartásnak a létszámunkra elvileg lehet hatása, ám szeretnénk ennek a kockázatát minimálisra csökkenteni, így most szó sincs arról, hogy elbocsátásra készülnénk. És amit említettem, hogy ha nem lesz diszkriminatív a törvény, akkor a forgalom a várakozásaink szerint nem változik, a most vasárnap dolgozó munkatársainkra szükségünk lesz más napokon.

Beszélt a jövő évi beruházásokról. Ezek szerint a stabilitás és kiszámíthatóság hiánya ellenére sem tettek le a terjeszkedésről. Mi a fejlődési stratégiájuk?

2014-ben nagyjából 5 milliárd forintot költöttünk beruházásra, és ez a 2015-ös terv is. Ezek egy része az áruházak karbantartására megy, a többi terjeszkedésre, a budaörsi benzinkutunk például a napokban nyílt meg, ez 400 milliós projekt volt. És hogy milyen irányát látom a fejlődésnek? Egyfelől szeretnénk folytatni az áruháznyitásokat a közepes méretű áruházakkal, egy franchise-rendszer elindításával 300 négyzetméter alatti áruházakban megjelenni, végül pedig elindítanánk az e-kereskedelmi tevékenységünket. Ezek jelentős beruházásoknak számítanak.

Nagyon fontos ennek kapcsán megemlítenem, hogy az Auchan nem egy tőzsdei cég, hanem egy családi vállalkozás, és mi hosszú távon gondolkodunk: az Auchan Magyarországnak 2020-ig írtuk meg a stratégiáját. A politikai vagy gazdasági környezet változása egy ilyen hosszú távú jövőképet nem ír felül, a 2020-ra előírt konkrét számokat, célkitűzéseket el fogjuk érni. És az én személyes mottóm is az, hogy ami nem öl meg, az megerősít.

A 300 négyzetméternél kisebb üzletek és a franchise-rendszer új jelenség az Auchan életében. Néhány éve, amikor a Corát megvették, még nem kellettek a Match- és Profi-üzleteket. Ez most egy stratégiaváltás?

Valóban, a Cora-lánc megvásárlásánál a kisebb üzleteket nem vettük meg. De nem azért, mert nem érdekeltek minket. Amikor a Delhaize-csoport az áruházait felkínálta, mi megnéztük a Matchokat és Profikat is. És végül azért nem vettük meg őket, mert túlnyomó többségük bérelt áruház volt, és mi nem láttunk garanciát arra, hogy ezek a bérleti szerződések meddig maradhatnak meg. Ráadásul a bérleti díjak összege nem engedte volna meg, hogy diszkont árakon működjünk, akik végül átvették őket, azok nem is diszkontok.

Ami a franchise-t illeti: a világ számos országában van jelen az Auchan franchise-hálózatban, így nem meglepő, hogy erre idővel Magyarországon is sor kerül. És vannak is már olyan kereskedők, akik megkerestek bennünket, hogy szeretnének ebben a franchise-ban részt venni.

Ezek szerint nem elsősorban új üzleteket akarnak nyitni, hanem a meglévő kisboltok hálózatában akarnak terjeszkedni?

Én azt látom, hogy sok helyen a kereskedelmi kínálat elegendő, épp ezért nem is vagyok ellene annak a törvénynek, amely limitálja az új nyitásokat. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy új üzletet ne akarnánk nyitni, vannak terveink például Pécsen vagy akár Budapesten is hipermarketekre, de azt gondolom, a fejlődésünkben most nagyobb súlya lehet a franchise-partneri hálózat kiépülésének. Ez történhet új egység nyitásával vagy meglévő boltokkal történő partnerség kialakításával is.

A magyar tulajdonú láncok többsége épp ezt a stratégiát követte az elmúlt években, jelentősen lefedve ezt a területet. Ezek után mennyire van még ebben, a kisboltok franchise-ba vonásában szabad kapacitás, mekkora itt a mozgástér? Hiszen nyilván vannak azokban a szerződésekben olyan kikötések, amelyek egy-egy kisboltot a lehető legkeményebben próbálnak hálózathoz kötni.

Egyfelől erre csak ismételni tudom, amit mondtam, hogy vannak kereskedők, akik már jelentkeztek nálunk azzal, hogy az épülő franchise-hálózatunk tagjai lennének. Másfelől pedig a munkavállalóinkat is ösztönözzük arra, hogy franchise-tulajdonosok legyenek. Erre a világ más országaiban vannak is példák, munkavállalóink úgy döntenek, hogy megvásárolnak franchise-jogot, és saját Auchan áruházuk lesz.

Ez azt is jelenti, hogy a hiperek működésében is lesz egy ilyen változás?

Nem, ez csak a kisebb üzletekre igaz, a meglévő hipermarketeinket nem fogjuk franchise-zá alakítani. A hiperek működtetése a világon nagy többségében saját tulajdonban történik, a franchise-modell a kisebb és közepes boltokhoz kötődik.

És mikor indulnak el az online bizniszben?

Egy éve készülünk erre, közeli konkrét példa is van előttünk, a lengyelországi. Azt remélem, hogy 2015-ben megkezdjük az online kereskedést. Mivel bizonyos árucikkeknél a termékek 70-80 százalékát már most is házhoz szállítjuk, ebben is van már tapasztalatunk.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Fotó: Ajpek Orsi

TOP 5