Skip to main content

 

Elolvasta a címet, kattintott, és hamarosan ennek a cikk bevezetőjének végére ér. Csak pár másodperc telt el, de a Facebook bevétele ezalatt milliós nagyságrenddel nőtt. Az Apple-höz pedig tízmilliók folytak be.

Battle of the Internet Giants oldal nevéhez híven a legnagyobb internetes cégek harcát, egészen pontosan a vállalatok bevételeit és profitját (vagy éppen veszteségét) mutatja. Ami érdekes benne, hogy mindezt nem a megszokott éves vagy negyedéves léptékben teszi, hanem sokkal kézzelfoghatóbb módon, másodpercenként.

hirdetés

Kifejezetten érdekes így számolni, kiderül ugyanis, hogy 60 másodperc alatt – legfeljebb ennyi telhetett el, mióta elkezdett szemezni ezzel a cikkel – a Facebook bevétele 3,7 millió forintnyi dollárral emelkedett, melyből több mint 700 ezer forint tiszta nyereség. Ugyanennyi idő alatt a Google 6 millió forint tiszta profitot könyvelt el, az Apple pedig 17 milliónál is többet.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Forrás

Fotó

Fotó2: Battle of the Internet Giants

TOP 5