A föld nemzeti kincs, alapvető érdekünk, hogy magyar tulajdonban maradjon, amit az alaptörvényben és a jogszabályokban is rögzíteni kívánunk - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Gyomaendrődön, a társadalmi vitára bocsátott földtörvény-tervezet első nyilvános fórumán. A hazai földmoratórium 2014-es lejárta után megtámadhatja a magyar földpiacot a külföldi tőke – vélik a kisgazdák.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a tervezetben a föld és a családi gazdálkodók védelme kiemelt szerepet kapott. A föld magyar tulajdona vonatkozik a bérleményre, a földhasználatra és a haszonbérletre is - tette hozzá. Elmondta: a jogszabály célja tisztázni a gazdálkodási formákat, a családi gazdaság, vagy például az őstermelő státuszát.

Fazekas Sándor az MTI szerint kiemelte: olyan törvénytervezet született, amely hosszú időre teremt biztonságot a magyar vidéken élők, az ott megélhetést kereső emberek részére.

A fórumon Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke elmondta: az érdekképviselet számára azért fontos, hogy optimális tervezet szülessen, mert 2014-től új támogatási rendszer kezdődik az EU-ban. Az egységes támogatási rendszer azt üzeni: a bázisképzés időszakát éljük, 2014. május 15-ig eldől, hogy ki mennyi és milyen támogatásra jogosult a következő tíz évben. Ennek tudatában készül az új földtörvény, segíti a vidéken élő gazdálkodókat a föld megőrzésében és az optimális gazdálkodási feltételekben - tette hozzá.

A földtörvényről Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke elmondta: a kisgazdák másfél évvel ezelőtti termőföldvédelmi akciója után a föld a politikai élet középpontjába került. Hangsúlyozta: 2014. április 30-ával megszűnik a moratórium a magyar termőföldre, és ha nem lesznek komoly védelmi eszközeink, erős támadás éri a földpiacot az európai tőke részéről, nagybefektetők fognak érkezni külföldről és nem családi gazdálkodók.

Turi-Kovács Béla emlékeztetett az Európai Közösség 56-os határozatára, amely szerint a termőföld esetében érvényesülhet a tőke szabad áramlása. Ugyanakkor az EU kimondja: a termőföldvédelmi jogszabály alkotása a nemzetek joga és lehetősége. Össze kell fognunk, és megtalálnunk azokat a kritériumokat, amelyek garantálják a hazai földtulajdon védelmét - hangoztatta.

Forrás: MTI
Kép forrása:
http://agrarszektor.hu/tags/term%C5%91f%C3%B6ld.html

TOP 5