Skip to main content

Évekig szolgálta a brit áruházlánc legfelső vezetését, ám a Tesco anyagi problémái miatt most 23 millió fontért eladja a luxusrepülőjét. A Gulfstream G550-ből jelenleg négy darab van a piacon.

A Tesco 95 éves története legnagyobb válságát éli át ezekben a hetekben, miután a múlt héten kénytelen volt bejelenteni, hogy féléves nyeresége közel 92 százalékkal zuhant az előző félév adataihoz képest, miközben egy 263 millió fontos könyvelési botrány is nehezíti a helyzetet.

Egyszóval nem csoda, hogy úgy döntöttek, amit lehet, eladnak, márpedig ebben beletartoznak az olyan luxusdolgok is, mint a magánrepülő. Az új ügyvezető, Dave Lewis jelszava a visszafogottság, így aztán a hétéves gépnek nincs helye a vállalatnál.

hirdetés

A két Rolls-Royce motor hajtotta repülő az üzleti utakon szállította a cégvezéreket, természetesen a legnagyobb luxusban, bőrfotelekkel, étel-ital nem számított. A hosszabb, amerikai vagy ázsiai utakon pedig ledőlhettek egy kicsit aludni is az ágyakba. A szórakoztatást a TV-k és DVD-k nyújtották, no és a borral és egyéb szeszesitalokkal teli bár.

Az adásvételt bonyolító Gulfstream szerint nem lesz gond az értékesítéssel. Ráadásul a Tescónak a posztban bemutatott gép mellett van egy tavaly leszállított, még drágább, 30 millió fontos modell is a flottájában, természetesen az is eladó.

Képgaléria a luxusról itt tekinthető meg

Forrás

TOP 5