Skip to main content

Az magától értetődő, hogy a környezetvédelem fontosságát, a környezettudatos gondolkodást minden lehetséges fórumon népszerűsíteni kell, hiszen – és sokaknak még ma sem esik le ez – a jövőnkről van szó. Egy Severn Suzuki nevű kislány ezt még 1992-ben kezdte, akkor megdöbbentő beszéddel debütált a világ színpadán.

Severn Suzuki az 1992-ben, Rio de Janeiróban összehívott Világkongresszuson szólalt fel, mindössze 12 évesen, ahova saját pénzéből utazott társaival. Generációjának jövőjéért könyörgött, és okosságával, tisztán megfogalmazott gondolataival – és persze fiatalságával – óriási szenzációt keltett. Felhívta a figyelmet az ózonlyuk veszélyeire, a tengerek, folyók szennyezettségére és számos olyan környezetvédelmi kérdésre, - amellyel nyilván több tudós és bizottság is foglalkozott abban az időben -, de alig hatperces beszéde nagyobb hatással volt mindannyiójukhoz képest. A múltat és a jelent érzékletesen szemlélteti a mozifilm előzetese, mely itt érhető el: http://www.severn-lefilm.com/ Ez az előzetes is van olyan megdöbbentő, mint Suzuki 92-es beszéde.

Az azóta felnőtt hölgy most várja elsőszülött gyermekét – a film elején nyolc hónapos terhes, a végén már egy három hónapos csecsemő aggódó anyja –- és most újra beszél, de már nem a világ vezetőihez, hanem minden szülőhöz. Jean-Paul Jaud (Vigyázat, ehető - A francia bioforradalom) a témához illően elkerülhetetlenül kissé didaktikusan Severn alakját veszi vezérmotívumként, hogy látleletet állítson ki a Föld mezőgazdaságáról Kanadától Japánon át Franciaországig. Érdemes figyelni arra, amit mond, mert nem csak kérdéseket vet fel, és problémákat taglal, hanem megoldást is kínál.


Forrás:
http://est.hu/cikk/97507

TOP 5