Skip to main content

Ismét járhat egy deréktól lefelé megbénult lengyel férfi. A gyógyuláshoz az orrán át vezetett az út.

Egy kísérleti eljárásnak köszönhetően ismét a saját lábán járhat egy késeléses támadásban lebénult lengyel férfi. Az orvosok szerint ez legalább akkora tudományos áttörés, mint az ember Holdra szállása.

Még 2010-ben történt, hogy egy negyvenéves lengyel férfit, Darke Fidykát megtámadták, majd többször is kést döftek a hátába. A férfi deréktól lefelé teljesen megbénult; még az aktív fizikoterápiás kezeléssel sem tudtak segíteni rajta.

Egy lengyel kórházban, de brit tudósok részvételével elvégzett kísérleti terápiának köszönhetőenFidyka ismét tud járni. Igaz, egyelőre csak járókerettel, de a javulása így is hihetetlen.

Amikor nem érzed a fél testedet, teljesen tehetetlennek érzed magad. Amikor ismét érezni kezded, az olyan, mintha újjászületnél.

– mondta Fidyka a BBC riporterének.

Geoff Raisman, a University College London neurológiai tanszékének professzora szerint Fidyka rehabilitációja jelentőségében a holdraszálláshoz mérhető.

Szimatoló gerincvelő

Az új eljárásról a kutatók részletes cikket közöltek a Cell Transplantationben. A kezeléshez a szaglóideg környékéről vettek sejteket (olfactory ensheathing cell, OEC) – részben ezek felelősek a szaglásért, mivel az OEC-k biztosítják, hogy a szaglórendszerben megújulhassanak az idegsejtek.

Az első két műtétben a sebészek eltávolították a páciens egyik szaglógumóját, majd egy sejttenyészetben növesztették. Két héttel később egy parányi, nagyjából 500 ezer sejtet tartalmazó tenyészetet kaptak.

Az OEC-ket apránként, nagyjából 100 adagban juttatták be Fidyka sérült gerincvelőjébe, a régi heg alá és fölé. A páciens bokájából aprócska, 8 milliméteres idegszövetmintát vettek, amit a sebészek a gerinc bal oldalára ültettek be. A kutatók szerint az OEC-k stimulálták az idegszálak a sérülés környékén növekedésnek induljanak, hogy végül áthidalják a gerincvelő sérülését.

Már járni is tud

A kezelés előtt Fidyka csaknem két éven át bénult volt, és semmi jelét nem mutatta, hogy segítene rajta az intenzív fizikoterápia. Ennek ellenére a gyakorlatokat a műtét után is folytatták, hetente öt napon, naponta öt órán át.

A műtét után három hónappal Fidyka észlelte, hogy a kezelés hatásos lehet, mivel elkezdett nőni az izom a bal combján. Fél évig tartott, mire megtehette az első bizonytalan lépéseket; ekkor még bottal, a fizikoterapeuta és a lábára szerelt merevítők segítségével tudott járni. Két évvel a műtét után már a rehabilitációs központ előtt sétálgat – járókerettel.

Fidyka még messze van a csúcsformától, és a járókeretes séta is nagyon kifárasztja, de ennek ellenére boldog; nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy nap másoktól függetlenül élhet. A kezelés óta visszanyerte a szexuális képességeit és a bél- és hólyagműködése is sokat javult.

Elképesztő látni, hogy a gerincvelő regenerálódása, amiről sok éven át azt hitték, hogy lehetetlen, valóra válik.

– mondta Pawel Tabakow, az egyetemi kórház idegsebésze.

Nekünk ezért nem jár csokoládé

A tudományos áttörést az hozta meg, hogy a kutatók használhatták Fidyka szaglógumóit, ami a szervezet leggazdagabb OEC-forrása. Emiatt nem kellett tartani a kilökődés veszélyétől, és az immunrendszert legyengítő immunszuppresszív gyógyszereket sem kellett alkalmazniuk, mint a hagyományos transzplantációknál.

A legtöbb munka Fidyka gerincvelejének bal oldalával volt, ahol a késszúrás 8 milliméteres rést hagyott maga után, de a terápia meghozta az eredményét: Fidyka bal oldala egyre erősebb és ügyesebb lesz, és már a súlyát és az izmait is szinte teljesen visszanyerte.

Az orvoscsoport úgy véli, a Fidykával elért eredmény az eljárás működőképességét igazolja, mivel az agyból érkező jelek, amik az izommozgásért felelnek, rendben végighaladnak a gerinc idegpályájának bal oldalán. Az MRI-vizsgálatok is megerősítették, hogy a gerincvelő sérülése szinte teljesen meggyógyult a kezelés után.

A kutatásban részt vevő szakértők nem akarnak profitot a felfedezésükért.

Forrás

TOP 5