Skip to main content

A gyógynövényes italokat és a pálinkákat leszámítva gyakorlatilag minden tömény jócskán megdrágul, például egy 46 százalékos alkoholos ital literjét 900 forint adó terheli jövő évtől – legalábbis ha a mostani formájában fogadják el a kormány kedden beadott adócsomagját. A népegészségügyi termékadó az alkoholos üdítőket és az ízesített söröket már eddig is sújtotta, és régi szándék a kommerszek visszaszorítása is a pálinka javára.

A pálinkák és a keserűlikőrök megússzák, a többi likőrre és töményre azonban kiterjeszti a népegészségügyi termékadót a kormány kedden benyújtott adócsomagja. A kezdetben még csak csipszadóként emlegetett adótípust az utóbbi években egyre szélesebb körre terjesztették ki, energiaitalok, olcsóbb szörpök, cukrozott kakaópor, snackek, később ízesített sörök estek áldozatul.

Jön a drágulás

Hamarosan pedig a jövedéki és forgalmi adó mellett fizethetjük a termékadót a szeszek után is. Az adó nem érinti sem a bort, sem a sört, sem a pezsgőt, ezek külön jövedéki kategóriába tartoznak, és értelemszerűen nem vonatkozik az alkoholtartalmú gyógyszerekre sem. Jelentősen megdrágulnak ugyanakkor a kommersz italok, a vodka, a whisky, gin és likőrök, stb.

Ha az alkoholos ital alkoholtartalma:

  • 1,2-5 százalékos, az adó mértéke literenként 20 forint.
  • 5-15 százalék között literenként 100 forint
  • Ha az alkoholtartalom 15 térfogatszázaléknál nagyobb, de a 25 térfogatszázalékot nem haladja meg, 300 forint az adó literenként
  • 25-35 százalék között 500 forint/liter az adó
  • 35 térfogatszázaléknál nagyobb, de a 45 térfogatszázalékot meg nem haladó alkoholtartalmú italok esetén 700 forint a literenkénti adó.
  • 45 százaléknál nagyobb alkoholtartalom esetén 900 forint az adó literenként.

Az Unicum után nem kell fizetni

Nem kell termékadót fizetni a gyümölcspárlatok után, és azok után a tömények után sem, amelyekben nincs adalékanyag, és legalább hét különböző gyógynövényt tartalmaznak. Ez azt jelenti, hogy az összes ismertebb gyomorkeserű - Unicum, Jäger, Becherovka stb. - megússza az adót, többségük ugyanis megfelel ezeknek a feltételeknek.

A többi italnál viszont érezhető drágulás jöhet. Egy 22 százalékos féldecis vodka szeszesital most a boltban körülbelül 100 forintba kerül, ez az új adóval már 120 forintba kerülhet, ha az adót egy az egyben érvényesítik az árban.

Egy 37,5 százalékos féldecis körteízű szesz most 140 forint, erre 35 forint adó jön. De nem csak a szegényebb alkoholistákat sújtja majd keményen az adó: például egy literes, 7 ezer forintos, 80 százalékos Abszintra ezzel a húzással még 900 forint adó kerül.

Visszalépés pálinkában

Az unió nyomására a kormány kénytelen visszalépni az adómenetes pálinkafőzés ügyében, itt annyi lehetősége maradt, hogy csökkentett adót vessen ki az otthoni főzésre. Jövőre tehát már itt is az engedélyezett kedvezménnyel adóztatnak majd. A magánfőzés adója évi ezer forint lesz, bérfőzésben pedig 50 hektoliterfokig legfeljebb 167 ezer forint évente.

A kormány régóta törekszik arra, hogy az alkoholos italok között visszaszorítsa a rossz minőségű töményeket, és előtérbe tolja a pálinkát, eddig azonban elsősorban jövedéki adóemelésekkel próbálták drágítani az italokat. És akkor is inkább az aromás szeszek adóterheit növelték.

Ezeknek az italoknak a jövedéki adóját már 2012-től 50 százalékkal emelték, a párlatok, és a kizárólag természetes aroma hozzáadásával készült termékek adóját eközben mindössze 5 százalékkal. A népegészségügyi termékadót az alkoholok közül eddig mindössze az alkoholos frissítők és ízesített sörök után kellett fizetni, mindkettő után 20 forintot literenként.

Forrás

Kép: Jászai Csaba

TOP 5