Skip to main content

Újabb frontot nyit a nemzetközi cégek diszkriminatív gyakorlata ellen folytatott harcban a szlovák kormány, rajtuk keresztül pedig a visegrádi négyek. A tervek szerint próbavásárlások, majd terméktesztek után a minőséget tanúsító eredményeket a visegrádi országok együtt terjesztik az Európai Bizottság elé.

Közös fellépésre sürgeti a visegrádi országokat Szlovákia annak érdekében, hogy megszüntessék a multinacionális gyártók azon gyakorlatát, miszerint az Európai Unió keleti felében azonos márka és azonos csomagolás alatt silányabb terméket értékesítenek, mint a nyugati országokban. A kezdeményezés elindítója, Peter Mihók, a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara elnöke néhány nappal korábban a szlovák gazdasági miniszterrel, Pavol Palissal tárgyalt a szlovák boltokban kapható termékek minőségéről, majd abban egyeztek meg, hogy újabb frontot nyitnak a multik elleni harcban. A gazdasági tárca lapunkkal közölte: napjainkban számos termék minősége tekintetében kézzelfogható különbségek mutatkoznak az úgynevezett régi tagállamok és az újonnan csatlakozott országok közt.

A tárca tájékoztatása szerint a visegrádi négyek érintett miniszterei egy napot jelölnek majd ki arra, amikor – az Európai Bizottság soron következő ülése előtt – előre meghatározott lista alapján azonos üzletláncokban azonos termékeket vásárolnak a saját országukban, illetve más uniós tagállamokban – elsősorban Németországban és Ausztriában.

A megvásárolt termékeket aztán laboratóriumi vizsgálatnak vetik alá. A vizsgálat eredményeit a tervek szerint az Európai Bizottság elé terjesztik azzal a kéréssel, hogy Brüsszel akadályozza meg, hogy az újonnan csatlakozott tagállamokat továbbra is diszkrimináció érje a termékek minőségét illetően. A szlovák gazdasági tárca szerint ugyanis ezen országok lakói nemegyszer a rosszabb minőségért magasabb árat fizetnek, mint a nyugati államok polgárai.

A Földművelésügyi Minisztériumnál egyelőre nem tudnak a konkrét kezdeményezésről, lapunk kérdésére azonban elmondták, hogy mindenképpen támogatják az akciót. Tájékoztatásuk szerint a térségben eddig nem történt ilyen irányú, átfogó vizsgálat. Közölték, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal folyamatosan ellenőrzi a Magyarországon forgalomba kerülő élelmiszereket mind biztonsági, mind minőségi szempontból. A Nébih sok esetben bekéri a külföldi gyártók termékspecifikációit is.

A szlovák fogyasztóvédők első alkalommal 2011-ben vizsgálták meg az azonos márkájú és csomagolású termékek minőségét az egyes országokban. Az összességében nyolc tagállamban folyó vizsgálatot akkor az Európai Bizottság is támogatta. A termék-összehasonlító teszt eredményei alátámasztották azt a vélekedést, amely szerint a multik silányabb termékekkel árasztják el Kelet-Közép-Európát. A vizsgált nyolc ország közül négyben – Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon – eltérést találtak a termékek összetevőit és minőségét illetően. Az összehasonlított hét termék közül az üdítőital, a kávé és a csokoládé összetételében is volt különbség. A legnagyobb meglepetés azonban egy fűszer esetében érte a fogyasztóvédőket: az osztrák társával szemben a bolgár termékben az összsúly tíz százalékát törmelék helyettesítette, a magyar és szlovák fogyasztókhoz pedig eleve tizenhét és huszonnégy gramm borssal kevesebb került.

Nem csoda tehát, hogy az osztrák határ közelében élők többsége inkább a túloldalon intézi a nagybevásárlást. A fogyasztók internetes fórumokon olvasható tapasztalatai szerint az élelmiszer mellett a szlovákiaival szinte azonos áron vagy olcsóbban beszerezhető tisztító- és mosószerek, valamint a drogériai cikkek is sokkal jobb minőségűek, mint amilyeneket a szlovák boltokban kapni lehet.

A gyártók a receptúrában fellelhető különbségeket az országonkénti eltérő ízléssel magyarázzák. Véleményük szerint a változtatások nem hatnak a minőségre. Élelmiszer-ipari szakértők szerint ugyanakkor nem ritka, hogy a nemzetközi óriáscégek több minőségi kategória alapján gyártják termékeiket.

A hazai agrártárca szerint nem olyan nagy probléma, hogy más- más „recept” szerint készül készül például egy német és egy magyar vásárlónak előállított termék. A saját márkás terméket általában hazai üzemben, a hazai ízlésnek megfelelően állítják elő. Éppen ezért nem takar minden esetben minőségi különbséget a termékek eltérő volta.

Forrás

Kép

TOP 5