Skip to main content

Spanyolországban már a második városban költöznek be otthonaikból kilakoltatott emberek üresen álló lakásokba, melyeket még korábban az oda várt turisták számára húztak fel. A kilátástalan helyzetben élő emberek szerint nem maradt más választásuk. Az országban, az ingatlanlufi 2008-as kipukkanása után 700 ezer új lakás áll üresen.

Több mint 60 család költözött be az utóbbi pár hétben a spanyolországi Sanlucar de Barramedában található üresen álló ingatlanokba, az emberek kilátástalan helyzetük miatt döntöttek így – írja az AFP. Az üresen álló lakásokat – melyeket sok esetben az országba nyugdíjas éveiket tölteni tervező nyugat- és észak-európaiaknak építettek – felfeszítő és oda beköltöző emberek a spanyolországi gazdasági válság következtében veszítették el munkájukat, emiatt pedig nem tudták fizetni jelzáloghiteleiket sem, a bankok így elvették tőlük lakásaikat. Sevillában idén áprilisban már történt hasonló akció, akkor a hatóságok eltávolították az embereket az elfoglalt lakásokból.

Sanlucar de Barrameda szocialista polgármestere szerint elfogadhatatlan, hogy emberek illegálisan menjenek be üres lakásokba. A helyi önkormányzat ugyanakkor olyan törvényt fogadott el idén áprilisban, mely szerint kisajátíthatnak három évre olyan ingatlanokat, melyeknél az ottlakók nem fizetik a kölcsönök törlesztését. Mindezt pedig azért, hogy a törleszteni nem tudók továbbra is ott lakhassanak. A madridi központi konzervatív kormányzat ugyanakkor megakadályozta a szabályozás életbelépését. Andalúziában ugyanakkor most sikerült a helyi kormányzatnak megegyeznie egy bankkal 20 ingatlan szociális bérlakássá történő átalakításáról, mely szám viszont egyelőre csak csepp a tengerben az aktivisták szerint.

Forrás

Fotó: AFP / Cristina Quicler

TOP 5