Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

Fotó: Ránki DánielA hitelből finanszírozott, túlzottan növekedésorientált kapitalizmus helyett be kellene érnünk évi egy-két százalékos bővüléssel – mondja Tomáš Sedláček cseh közgazdász, aki a napokban tartott budapesti előadása után adott interjút lapunknak. Ennek azonban szerinte csak akkor lehet politikai realitása, ha komoly lépéseket teszünk a fiskális unió irányába. Az államadósság szintjének rögzítése rossz megoldás, a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer pedig az európai hagyományainkból is következik.

Az előadásában Ádám és Éva bűnbeesésétől eredeztette a túlfogyasztást, ugyanakkor az is elhangzott, hogy a növekedésorientált kapitalizmus egy természetellenes rendszer – nincs a kettő közt ellentmondás?

A túlfogyasztás egy természetes folyamat, minden ősi mítoszban és történetben szerepel, szóval valamit kezdenünk kell a létével. Úgy gondolom, hogy mindig mindent el fogunk fogyasztani, amit csak tudunk. Az a kérdés, hogy mennyit tudunk? A jelenlegi kapitalizmus megengedte a túlfogyasztást, mondhatni, elősegítette azzal, hogy lehetőséget biztosított rá. Tegyük fel – szigorúan csak képzeletben –, hogy a fiskális politika nincs a kormányzat kezében, és nem vehetnek fel újabb és újabb hiteleket.  Ebben az esetben a növekedés korábban is alacsonyabb lett volna, és most is alacsonyabb lenne.

Tomáš Sedláček: Az 1977-ben született közgazdász jelenleg a cseh ČSOB bank vezető stratégája és Károly Egyetem oktatója. Igazán híressé bestsellerré vált könyve tette (Economics of Good and Evil: The Quest for Economic Meaning from Gilgamesh to Wall Street), melyben végigköveti az emberi kérdezés történetét Gilgamestől a legújabb gazdasági válságig, majd ezek nyomán értelmezi a közgazdaságtan alapkérdéseit. 2004-2005 között a cseh pénzügminiszter tanácsadója volt, 2006-ban a Yale Economic Review az öt legjelentősebb fiatal közgazdász közé sorolta.

Szóval az emberi természetet nem lehet megváltoztatni?

Talán lehet. Annyit tudunk mondani, hogy az emberi természetnek ez a része elképesztően régről eredeztethető. De ha például az erőszakot vesszük, ez ma már egyszerűen kikopott. Európának hiába versenytársa Kína, nem akarjuk, hogy minden kínai rút halállal pusztuljon el, vagy akár csak szenvedjenek. Régebben pedig pontosan ez lett volna a célunk, az, hogy a konkurens hatalmakat eltöröljük. Rendben, lehet azt mondani, hogy az erőszak ott van a játékokban vagy a filmekben, de akkor is jóval kevésbé veszélyes csatornákon vezetjük már le.

Ha már Európát említette: mi véleménye az EU monetáris és fiskális pillére mellett harmadikként emlegetett eszközéről, azaz a stabilitási szándékairól?

Működhetnek a terveik, és bár a költségvetési tanácsok felállítása nem fog egy csapásra mindent megoldani, de biztosan a megoldás egyik része. Mindenesetre ugyanúgy egy mérsékelt növekedést kellene célul tűznünk, mint ahogy ezt a inflációnál tesszük. Szerintem egy 1-2 százalékos növekedés teljesen elfogadható lenne. Ha pedig mondjuk aranybányát találnak Magyarországon, és húszszázalékos is lehetne a fellendülés, akkor a kormánynak ezt vissza kéne fognia, és a többletből csökkenthetné az adósságát.

És ez politikailag mennyire reális?

Teljességgel. Százhúsz évvel ezelőtt sokkal irreálisabbnak hangzott volna, hogy a kormányok majd átengedik a monetáris politika irányítását egy tőlük független testületnek. Ez olyan, mint a pártfinanszírozás: ha mindenki ugyanannyi állami pénzből gazdálkodik, attól még marad hely a versenynek. Az lenne az olcsóbb megoldás mindenkinek, ha a politika azt mondaná, hogy versenyzünk a jogalkotásban, de nem fogunk versenyezni az adósság növelésében. Ahogy erre képesek voltak a pénznyomtatásnál is.

Fotó: Ránki DánielMagyarország az alkotmányban rögzítette, hogy az államadósságot folyamatosan a GDP 50 százaléka alá kell csökkenteni, és az később sem mehet efölé az érték fölé. Ez része lehet a megoldásnak?

Nem hiszem, hogy jó ötlet az adósság szintjére fókuszálni, inkább a költségvetési hiány a kulcs. Ebben az esetben például, ha 49 százalékos adóssággal adom át a kormányzást az utánam következőnek, akkor annak a kormánynak például egy válság idején lényegesen kevesebb, szinte nulla mozgástere lesz. Ha pedig jó politikusként leviszem 30 százalékra, akkor az utánam jövőt semmi nem akadályozza meg abban, hogy sok hitelt vegyen fel, és visszatornázza 49 százalékra. Ha megadunk egy számot az adósság optimális szintjére, akkor mindig fenn fog állni ez a probléma.

Az államadóssághoz hasonlóan a jövő generációk pénzének felélését egy elöregedő társadalomban rá lehet húzni a nyugdíjrendszerre is?

Igen, az implicit adóssághoz tartozik, amivel lehet számolni.

De akkor fenntartható a jólét jelenlegi szintje egy elöregedő társadalomban?

A jelenlegi rendszerrel nem, és ez most az egyik legnagyobb problémánk. Nyilván életkorban egyenletes népesség lenne az ideális. Hiába születne ma még tízezer gyerek, ezzel egyszerűen eltolnánk a demográfiai sokkot hatvan évvel későbbre, mivel minden gyerek egy potenciális nyugdíjas. Ha nem tudjuk fenntartani az egyenletes népességet, akkor valamiféle tartalékot kell képeznünk a jövőre, de ennek sok módja lehet.

Ezek alapján a pénztári vagy a felosztó-kirovó rendszer lenne számottevően jobb egy ilyen helyzetben? Mi most tértünk vissza teljesen a felosztó-kirovó rendszerre.

A felosztó-kirovó rendszer nem túl hatékony, de azt is túléli, ha ufók szállnak le Budapest közepén. Elcsalni sem nagyon lehet, mivel közben nem áll sehol a pénz. Itt az a kérdés, hogy a hatékonyság mellett mennyire fontos a biztonság. Ez sehol nem működik tökéletesen, de úgy gondolom, hogy a felosztó-kirovó rendszer az európai hagyományokhoz is erősen kötődik, az országok kilencven százalékában ilyen a nyugdíjrendszer.

Említette, hogy egy-két százalékos gazdasági növekedést tartana ideálisnak. És milyen infláció lenne jó, illetve milyen szinteket vár Európában?

Visszaüthet még az, hogy csökkentettük az Európai Központi Bank függetlenségét. Úgy gondolom, hiba volt, hogy a jegybank állampapírok vásárlásába kezdett, lett volna még bőven elég eszköze ezen kívül is.

Fotó: Ránki DánielMit gondol a visegrádi négyek együttműködésének hatékonyságáról?

Azt hiszem létrehozhattunk volna valami nagyszerűt, de eléggé elszúrtuk. Nem mellékesen minden ország mást akar, például a magyarok akarják az eurót, de nem tudják bevezetni, a cseheknél pont fordítva van a helyzet, Szlovákiában már bevezették, a lengyelek jó úton haladnak az euróövezetbe. Ez csak egy példa, de jelzi, hogy elég sok közös tárgyalási alapot vesztünk. Külön érdekes, hogy a kilencvenes évek elején a csehek voltak a régió éltanulói minden tekintetben, aztán a magyarok lettek a sztárok a magas működőtőke-beáramlással és a nyitottságukkal, majd a szlovákok a reformjaikkal, most pedig lengyelek tudnak egyedül növekedni. Szóval mindenkinek kijutott tizenöt perc hírnév, viccből azt is mondhatnánk, hogy már várjuk az új kört.

Ön a fiskális unió pártján áll, miközben nem ez az általános vélemény Csehországban. Ha kinyitunk egy nyugati újságot, nagy eséllyel szerepel benne, hogy a magyarok mennyire elutasítják az EU-t, de a valóságban a csehek sokkal euroszkeptikusabbak. Ahogy elhangzott, az eurót sem vezették be, pedig megtehetnék. Mi ennek az oka?

Ez nálunk nagyon komoly kérdés. Először is az elnökünk erősen euroszkeptikus, és ő nevezi ki a nemzeti bank vezetőit. De a legerősebb jobboldali pártunk is komoly gyanakvással figyeli az EU-t. Nagy kár ezért, mert a gazdagságunk döntően az uniónak és az integrációnak köszönhető. Szerintem egy teljesen félreértett vita folyik nálunk a nemzeti szuverenitásról és ennek köszönhetően jelenthető ki most az is, hogy Csehország euroszkeptikus. A gazdaság egyáltalán nem az, a GDP 82 százaléka jön az exportból, itt nagyon is nyitottak vagyunk. Történelmi távlatban nézve is akkor ment jól a sorunk, amikor közeledni akartunk a nyugati országokhoz, nem pedig bezárkózni. Szóval ezért is nagy kár, hogy ezt kockáztatjuk.

Forrás: index

 

Köszönjük

Hogy megosztod az oldal tartalmát mással is...