Skip to main content

Egy új úttörő elemző jelentés szerint a genetikailag módosított GM kukorica és szója takarmányt evő állatok körében a tudósok azt találták, hogy sertéseknél számos káros egészségügyi hatásokat tapasztaltak, többek között gyomorhurutot és méhnagyobbodást. Az eredmények mind biológiailag és statisztikailag is szignifikánsak.

Az “Organic Systems Journal”-ban megjelent lektorált tanulmány 168 éppen elválasztott kereskedelmi sertést kísért figyelemmel 22,7 hétig, illetve alig több mint 5 hónapig. A disznók fele GM kukorica és szója fajták keverékét kapta, míg a másik fele ugyanezen takarmányt kapta, csak nem GM változatban. Amire a kutatók rájöttek, az sokkoló volt:

“Azt találtuk, hogy a gyomor súlyos gyulladásos állapota lényegesen magasabb volt a GM diétán tartott serések körében. A GM étrendre fogott sertéseknél 2,6-szor volt nagyobb a valószínűsége, hogy súlyos hasi gyulladást kapnak, mint a kontroll disznók. 

A hímeknél az elváltozások erőteljesebben jelentkeztek. Míg a nőstény sertéseknél 2,2-ször volt nagyobb a valószínűsége, hogy súlyos hasi gyulladást kapnak a GM diétán, a hímeknél ennek 4-szer volt nagyobb a valószínűsége. Ezek az eredmények mind biológiailag, mind pedig statisztikailag szignifikánsak. “

A kutatás vezetője, Dr. Judy Carman, a Flinders Egyetem, (Adelaide, Ausztrália) docense megjegyezte, a tanulmány számos eredménye nagyon fontos az alábbi okok miatt:

  • 1. Az eredményeket a farmon kapták és nem laboratóriumban.
  • 2. A lakosság Európában is és Amerikában is tömegesen fogyaszt disznóhúst, a “GM hús” a fogyasztó számára katasztrófális lehet.
  • 3. A sertések emésztőrendszere hasonló az emberi emésztőrendszerhez, ami még nagyobb aggodalomra ad okot.
  • 4. Az egészségügyi komplikációk onnan eredeztethetők, hogy a növények többszörös (3 db) GM gént tartalmaztak, ezen kívül GM fehérjéket is, amit a növények termeltek. Egyetlen élelmiszerszabályozó törvény sem írja elő, hogy ezeket a faktorokat valamilyen bizottságnak meg kellene vizsgálnia.

“Eredményeink egyértelmű bizonyítékot szolgáltatnak arra nézve, hogy a szabályozóknak biztonsági szempontokból értékelnie kellene a GM növények keverékét tartalmazó GM gének egészségügyi hatásait, függetlenül attól, hogy azok a gének egy GM növényben, vagy GM növények keverékében fordulnak elő. Tapasztalatom szerint a gazdálkodók megnövekedett termelési költségekkel és antibiotikum-használattal kellett, hogy számoljanak, amikor génmódosított növényekkel etették állataikat. Dr Carman hozzátette, hogy vannak még tisztázatlan problémák is ilyenkor az állatokkal, beleértve a spontán vetélést, újszülött állatok deformitásait és az általános kedvetlenséget és elégedetlenséget az állatok között. “

Érdekes és nem meglepő az sem, hogy nem ez az első olyan kutatás, amely komoly komplikációkat talált a GM takarmányt fogyasztó állatok körében. 

Egy francia GMO tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy patkányok egész életen át tartó GM étrendje -, amely géntechnológiával módosított kukoricából állt -, súlyos károkhoz vezetett, beleértve daganatok kialakulását, több belső szervet érintő kárt és korai halált. Ez nem meglepő, ha azt nézzük, hogy egy elemzés szerint, a Monsanto génmódosított kukoricája tápértékében korlátozott és e mellett erősen mérgező is. 

Egy másik tanulmány azt találta, hogy hörcsögök GMO szójával való etetése magasabb újszülött halandóságot és termékenységi problémákat okozott.

“Bizonyos esetekben a génmódosított növényeket fogyasztó állatok nagyon agresszívek. Ez nem meglepő, tekintve a gyomorirritáció és gyulladás már dokumentált skáláját. Nem láttam semmiféle pénzügyi hasznot eddig még abból, amikor az állatokat gazdáik GM növényekkel etették “- mondta Dr. Carmen.

Források:

GMO Judy Carman

Chicago Tribune

Forrás: http://naturahirek.hu/genkezelt-takarmanyon-tartott-serteseknel-jelentos-egeszsegugyi-problemak-jelentkeznek/

Kép forrása: https://www.facebook.com/pages/GMO-Free-SC/282330328552664

TOP 5