Skip to main content

Egyelőre keveset tudni a magyar McDonald's ellen még februárban indult versenyhivatali eljárásról. A GVH ezért indított eljárást az étteremlánc ellen, mert nem stimmeltek a csirkehúspogácsa összetevői, pontosabban rosszul voltak feltüntetve az alapanyagok.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még februárban indított versenyfelügyeleti eljárást a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft-vel szemben, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

Mi van a csirkében?

A vizsgálatot a GVH azzal indokolta, hogy a McDonald's által forgalmazott csirkehús felhasználásával készült termékek kereskedelmi gyakorlatával valószínűsíthetően megtévesztette a fogyasztókat. A hatóság álláspontja szerint a McDonald's vélhetően valótlanul tüntette fel az áru egy lényeges jellemzőjét, a csirkehúst, amely valójában darált csirkehúsból és egyéb összetevőkből készült húspogácsa.

Ez pedig azt jelenti, hogy a gyorsétteremlánc valószínűsíthetően megsértette egyrészt az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvényben előírt tilalmat, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény bekezdésében előírt tilalmat.

A GVH emlékeztet arra, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. 

Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható - így az ügy akár szeptemberig is elnyúlhat. 

Szűkszavú nyilatkozatok

A Pénzcentrum.hu természetesen megkereste az ügyben a GVH-t és a McDonald's Magyarországot is. Kíváncsiak voltunk a részletekre, például arra, hogy konkrétan mit tartalmaz a csirkehús-pogácsa, hogy hol gyártják, honnan származik a csirkehús, de arra is rákérdeztünk, hogy a három hónappal ezelőtti bejelentés óta változott-e a termék összetevőjének feltüntetése?

A McDonald's Kft. lapunkat arról tájékoztatta, hogy a vizsgálatban együttműködik a GVH-val, a kért információkat eljuttatta a hatósághoz. Az ügyben semmilyen érdemi döntés nem született. A vállalat ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "elkötelezett a fogyasztók korrekt tájékoztatása mellett, meggyőződésünk, hogy vendégeinket termékeinkről körültekintően, a hatályos jogszabályoknak megfelelően tájékoztatjuk". "Tekintettel arra, hogy a vizsgálat folyamatban van, nincs lehetőségünk az ügy további érdemi kommentálására" - tették hozzá.

Hasonlóképp érvelt Gondolovics Katalin, a GVH szóvivője is, aki emlékeztetett arra, hogy az eljárás még folyamatban van, így arról további felvilágosítást a vizsgálat lezárásáig nem ad a hatóság. A versenytörvény alapján az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható. 

A szóvivő kiemelte, hogy az általános közigazgatási eljárási szabályok és a versenytörvény speciális eljárási szabályai értelmében egyes eljárási cselekmények, illetve események - többek között az adatkérések és adatszolgáltatások - időtartama nem számít bele az eljárási határidőbe.

Forrás: http://www.penzcentrum.hu/vasarlas/mi_van_a_mcdonalds_csirkehusaban_vizsgalodik_a_hatosag.1036327.html?utm_source=index_main&

Képünk illusztráció

TOP 5