Skip to main content

Mint ismeretes, épp folyik a Büntető Törvénykönyv társadalmi vitája, melynek kapcsán bárki javaslatot tehet a KIM felé, milyen változtatásokat szeretne. A Be Fair! Alapítvány az állatkínzás tárgyában már több cikket közölt, valamint szavazást is indított, kell-e Magyarországra állatvédelmi rendőrség. A március 15-ig tartó szavazás már elérte és túllépte az 5.700 főt, melyet a non-profit szervezet ezúton is megköszön minden egyes támogatójának.

A szám nemcsak azért érdekes, és nemcsak azt jelenti, hogy a szavazók több, mint 95 %-a ilyen szervezet felállítását szorgalmazza, hanem azt is, hogy szigorítani szeretné a jelenlegi jogi szabályozást, elérendő, hogy a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlata is szigorodjon. Ez az első lépés tehát. Ha szigorúbb lesz a jogszabály, bármely állampolgár kérheti későbbiekben parlamenti képviselőjétől az állatvédelmi rendőrség felállítását. Ez a második lépés.

Bővebb információ a www.utajovobe.eu honlapon olvasható, illetve a tárgyban az OzoneNetwork is készített Egyenlítő c. műsorában egy filmet, mely hétfőn, március 5-én kerül adásba. (A film a csatorna honlapjáról is megtekinthető majd.)

Fentiekre tekintettel felhívással fordulunk kedves olvasóink felé, hogy ha egyetértenek a javaslattal, csatlakozzanak a Be Fair! Alapítvány kérelméhez, és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldjék el csatlakozást tartalmazó levelüket.

A mailben elég csak annyit írni:

--------

T. Minisztérium,

Csatlakozom a Be Fair! alapítvány kérelméhez.

Üdvözlettel:

--------

Ismételten megköszönjük minden egyes támogatónknak, ha levéllel fordul a minisztérium felé, reméljük, célt érünk. Sokan vagyunk kevesen.

Be Fair! Alapítvány

Melléklet: a benyújtott javaslat.

TOP 5