Gilbert Levin, a NASA korábbi kutatója azt állítja, hogy ha a Curiosity szerves anyagok nyomát fedezte fel, az megerősíti korábbi állítását, miszerint a NASA-nak már van bizonyítéka a marsi életről, méghozzá az általa felügyelt Labeled Release nevű kísérletből, amelyet még a Viking szondák szállítottak a bolygóra.

Ha a Curiosity tényleg bizonyítékot talált szerves anyagokra, ahogy azt sokan gondolják, egyértelműek lesznek a Labeled Release kísérlet eredményei – mondta Levin a New Scientistnek. Annak ellenére, hogy az interneten rengetegen találgatják, mi lehet a NASA legújabb felfedezése, egyelőre hivatalosan senki nem mond semmit. Az eredményeket American Geophysical Union december 3-i kongresszusán jelentik majd be, San Franciscóban.

A NASA kutatóinak szájából annyi hangzott el múlt héten az amerikai National Public Radióban, hogy „ezek az adatok bekerülnek majd a történelemkönyvekbe”. Az adatokat a SAM (Sample Analysing at Mars) nevű műszer gyűjtötte, amely többek között arra való, hogy szerves anyagokat kutasson a marsi talajban.

Az, hogy szerves anyagokat találnak, még nem jelenti azt, hogy élet is volt a bolygón, sőt igazából nem is lenne meglepő, mivel ilyen molekulák meteoritokról is származhatnak. A Mars esetében azonban Levin szerint sokkal összetettebb dologról van szó. A Vikingnek egyetlen érzékelőjével sem sikerült szerves anyagot észlelnie, amely ellentétes volt azzal, hogy Levin Labeled Relase kísérlete egyértelmű jelét mutatta az anyagcserének: radioaktívan jelölt szén szabadult fel a földhöz adott tápanyagból. Bár Levin régóta másként gondolja, a hivatalos tudományos konszenzus szerint a Viking nem talált életet a Marson.

Levin elismeri, hogy három évtizeden át tartó vita után akármit is talál a Curiosity, nem valószínű, hogy egyik napról a másikra megváltozik a tudósok véleménye. Annak ellenére, hogy „a szerves molekulák az ő érvelését támasztanák alá, nem könnyű megváltoztatni egy paradigmát”. A legtöbb tudós szerint a Viking eredményei nem egyértelműek.

Chris McKay, a NASA Ames Research Centerben dolgozó, a lehetséges marsi élet kutatásááért felelős kutató szintén óvatosságra int. „Valószínűleg ez nem olyan izgalmas felfedezés, mint ahogy az internet alapján gondolhatnánk” – mondja a kutató, aki tudja, mit talált valójában a Curiosity. Viszont McKay sosem állította, hogy a Viking-program nem talált életet a Marson. Tanulmánya szerint érvénytelen eredmények voltak azok, amelyek szerint a Viking nem észlelt szerves anyagokat. A kutatók kipróbálták a Viking műszereit a chilei Atacama-sivatagból származó, szerves anyagokat tartalmazó talajjal, és ebben sem mutattak ki szerves anyagokat.

Forrás: http://index.hu/tudomany/2012/11/26/elet_nyomat_talalhattak_a_marson/

Kép forrása: http://www.newscientist.com/article/dn22532-curiosity-result-could-confirm-mars-life-says-levin.html

TOP 5