A Zöld Zala programra kell építeni a megye fejlesztési koncepcióját, amelynek zászlóshajója a gyógyturizmus, de fontos részét képezik az ipari, logisztikai, mezőgazdasági fejlesztések, amelyek a megye jelenlegi szak- és felsőfokú képzéseire, tudományos hátterére támaszkodnak - közölte a zalai megyegyűlés elnöke az MTI-vel.

Manninger Jenő (Fidesz-KDNP) a fejlesztési koncepcióról folyó fórumsorozat tapasztalatait összegezve kifejtette: az elmúlt évtizedben Zala megyében az országos átlagnál is kedvezőtlenebb mértékben jelentek meg a gazdasági hanyatlás hatásai, "az országos átlaghoz képest is csökkent a termelés, az átlagos jövedelem szintje". Az aprófalvas szerkezet mellett hátrányos, hogy nincs százezres nagyváros, ugyanakkor előnyt jelent a természeti kincsek vonzereje.

Zalában is megfigyelhető a fiatalok elvándorlása, ugyanakkor jelentős a közép- és időskorúak betelepedése, elsősorban Hévíz környékén. A közgyűlési elnök ennek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy Zala nyilván nem szeretne "skanzen" lenni, sokkal inkább "magas minőségű szolgáltatásokat nyújtó, rekreációs lehetőségeket kínáló megye", a zöld iparra, mint stratégiai ágazatra is támaszkodó városokkal, illetve helyben is jó képzést nyújtó oktatási intézményekkel.

A zöld ipar, az egyetem fejlesztése mellett a következő uniós ciklusban fontos cél lehet a sármelléki repülőtér működtetése, pénzügyi szolgáltatások letelepítése, illetve tovább kell javítani Keszthely és Hévíz adottságainak kölcsönös kihasználását. Javítani kell a térség elérhetőségén, versenyképes vasúti menetidőre van szükség nemcsak Budapest, de Bécs irányába is, amelyhez a következő fejlesztési ciklusban lesznek források, de közúti fejlesztésekkel, felújításokkal is számol a megye - fejtette ki.

A Zala Megyei Önkormányzat a jogszabályi kötelezettségének eleget téve készíti fejlesztési koncepcióját, melyet 2013. április 30-ig kell megalkotnia. A koncepció alapját képező helyzetelemzés munkaanyaga elkészült már, jelenleg ennek a társadalmi egyeztetése zajlik a megye igazgatási, gazdasági és civil szférájának bevonásával, s az egyeztetéseket követően véglegessé váló helyzetelemzést november 30-ig kell jóváhagynia a Zala Megyei Közgyűlésnek.

Forrás: http://galamus.hu/index.php?option=com_content&;view=article&id=173490:zoeldprogramra-epuel-zala-megye-fejlesztesi-koncepcioja&catid=76:hazai-vonatkozasu-hirek&Itemid=113

Kép forrása: http://image.hotdog.hu/user/franciska4/Zala_Megye.jpg

TOP 5